2025.03.18. 07:05
Március 15. Kupa: kétség sem fért a KisDankó sikeréhez
Veretlenül nyerte meg a KisDankó az ünnepi teremtornát. A bonyhádi sportcsarnokban hétvégén rendezték a XXIII. Március 15. Kupa - Kovács Matyi Emléktornát.
A nemzeti ünnepen Kovács Mátyásra emlékeztek a sportbarátok a Bonyhád Városi Sportcsarnokban a Március 15. Kupa alkalmával, aki húsz évig szervezte az amatőr teremtornát, halála óta pedig immár harmadszor neki állítottak ezzel emléket. A tizenhárom csapattal zajló kupa nagy meglepetéseket hozott, hiszen az előző évi dobogósok (Dream Team, Eurostyle System, Sörbarátok) még az elődöntőig sem tudtak eljutni.

Fotó: Bölcsföldi Zoltán
A KisDankó dominált a Március 15. Kupa során
Az elődöntőben a KisDankó talán az egész nap során a Goalden State ellen izzadt meg a legjobban, de megőrizte hibátlan mérlegét (2–1), a másik ágon amolyan egygólos meccsen végül az All Stars talált be és jutott fináléba. A csalódott csapatok meccsén, fordulatos találkozó után a Goalden State lett a bronzérmes (3–2), a döntőben a KisDankó viszonylag gyorsan háromgólos előnyre tett szert, amit később még növelni is tudott, érződött, hogy az All Starsban már nem maradt annyi erő a nap végére, hogy vissza tudjon jönni (4–1).

Fotó: Bölcsföldi Zoltán
A KisDankó győzelméhez viszont nem férhetett kétség a Március 15. Kupa - Kovács Matyi Emléktorna során, a városi sportcsarnokban rendezett egész napos tornán kiemelkedett a mezőnyből és magabiztosan húzta be a kupát. A serleg mellett két különdíjat is az Erni Kristóf irányította együtteshez került, Virág Ruben kilenc találattal kiérdemelte a gólkirályi címet, a legjobb mezőnyjátékosnak Dörömböző Ferencet választották. A legjobb kapus Laczkó Norbert, a Goalden State hálóőre lett.