2025.03.27. 07:45
Klubtársa törte el a Paksi FC játékosának orrát
Nem múlt el sérülés nélkül az élvonalban szereplő atomvárosiak felkészülési mérkőzése, amit a válogatott szünet alatt iktattak be az NB II-es Kozármisleny ellen. A találkozó első félidejében Horváth Kevin ütközött össze szerencsétlenül a baranyaiaknál Paksi FC-től kölcsönben szereplő Lépő Kristóffal, ami után le is kellett cserélni a fiatal középpályást.

Forrás: Paksi FC
„Mentővel vittek a szekszárdi kórházba, ahol CT-vizsgálattal megállapították a törést, valamint a ferdülést. A hétvégét pihenéssel kellett töltenem, megcsináltattam az arcmaszkot, amit minimum hat hétig viselnek kell, de segítségével teljes értékű munkát végezhetek” – nyilatkozta a klub oldalának a 20 éves játékos, aki tíz NB I-es és nyolc NB III-as bajnokin lépett pályára ebben a szezonban a paksiaknál, de kettős játékengedéllyel háromszor a Kozármisleny szerelését is magára öltötte.
Az OTP Bank Liga tabelláján harmadik helyen álló Paksi FC szombaton a 17 órakor a kilencedik Zalaegerszeg vendégeként folytatja a bajnokságot.