2025.03.28. 06:35
Tengelic, ahol a foci több mint játék
A futball nem csupán egy sportág. Egy település számára lehet összetartó erő, identitás, sőt egy olyan kapocs, amely generációkon átível. Tengelicen ezt pontosan tudják. A Tolna vármegyei kis községben a labdarúgás hosszú évtizedekig meghatározó része volt a helyi életnek, ám a 2010-es évek végére a csapat megszűnésével úgy tűnt, hogy ennek a történetnek vége. De ahogyan a legjobb futballmesékben, itt is volt egy fordulat.
A közösség nem hagyta, hogy a tengelici foci feledésbe merüljön. A klub újraindult, előbb a megye III-ban, majd egy merész döntés után egy osztállyal feljebb is megvetette a lábát. Ma pedig már nemcsak egy stabil csapatról beszélünk, hanem egy bajnoki címre esélyes együttesről, egy megújuló sporttelepről és egy olyan közösségről, amely együtt építi a jövőt.

Forrás: Tengelici SE
A mélypont és az újrakezdés
Tengelicen a labdarúgás egész nagy múltra tekint vissza. Voltak szebb időszakok, megye II-es bajnoki címekkel, dobogós helyezésekkel és persze voltak mélypontok is. Utóbbi jellemezte az előző évtized végét is, mely során 2018-ban egy korszak zárult le a faluban. A csapat átmenetileg megszűnt, a pálya elhagyatottá vált, a hétvégéket pedig többé nem a mérkőzések izgalma töltötte meg.
Ez volt az a pont, ahol többeknek rá kellett eszmélnie, hogy egy olyan sportszerető közeg, mint amilyen Tengelic, nem engedheti meg magának, hogy a feledés homályába merüljön a labdarúgó egyesülete. A helyiek összefogtak. A környékbeli településekről érkező játékosokkal és elhivatott szervezőkkel sikerült életet lehelni a csapatba, amely a 2019/2020-as idényben elindult a vármegye legalacsonyabb ligájában. Nem volt könnyű az újrakezdés, de az elszántság erősebb volt, mint a nehézségek.
Vármegye II: Tengelici SE–Faddi SE
Fotók: Molnár GyulaA csapat ekkor még nem az eredményekért, hanem sokkal inkább a foci megmentéséért küzdött. A COVID-járvány okozta kihívások sem törhették meg a lelkesedést, így egy évvel később, a 2020/2021-es szezonban már stabilabb kerettel folytatták. Egyre több helyi játékos tért vissza, a közösség újra elkezdett a csapat mögé állni. Ennek is köszönhetően a 2022/2023-as kiírásra már egy domináns együttes állt össze Tengelicen, amely bajnokként jutott fel a megye II-be. A következő lépés azonban nemcsak a pályán, hanem azon kívül is nagy kihívást jelentett.
„Mertünk egy nagyobbat álmodni. Amikor már látszódott, hogy reális esélye van a bajnoki címnek, akkor a vezetőséggel és a csapattagokkal egyeztetve – ha nem is teljesen összhangban –, de úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a másodosztályú szereplést – emlékszik vissza az akkori történésekre Németh Szabolcs, a klub jelenlegi elnöke. – Az ificsapat megalapítása okozott nem kevés gondot, de a vezetőségben egyetértés volt, hogy mi szeretnénk lenni az az egyesület, amely összegyűjti a környező települések gyermekeit és lehetőséget biztosítunk nekik a labdarúgásra. Mai napig megannyi faluból hordjuk össze a gyerekeket annak érdekében, hogy meg tudjunk felelni az elvárásoknak.”

Fotó: Makovics Kornél
A járványhelyzet jelentősen átalakította a környék futballéletét, aminek a jelenben is érződik a hatása. Szedresben, Kajdacson, Nagydorogon és Dunaszentgyörgyben is csak III. osztályú csapat működik, míg Kölesden, Pusztahencsén és Medinán már az sem. Így aztán Tengelic tényleg egyedüli lehetőséget biztosít ezen régió fiataljainak, ha szeretnének futballozni.
Egy osztállyal feljebb – új kihívások, új célok
A megye II-es szereplés egy új szintet jelentett, és az első szezonban rögtön szembesültek a különbségekkel. Ugyan volt egy stabil magja a csapatnak, de az eredményeken nem köszönt vissza az az elszántság, ami a klubot jellemezte. Nehéz időszak volt ez, amikor a sérülések is hátráltatták az együttest és a nem túl veretes teljesítmény okán a nézőszámokon sem az látszódott, hogy a környék komolyan mögöttük állna.
A húsz forduló alatt összehozott két győzelem nem segített, de már az is nagy szó volt, hogy miközben Dunakömlődön és Simontornyán is megszűnt a csapat idény közben, Tengelicen kitartottak. A 2022/2023-as kiírás 11. helyezése közel sem adja vissza azt a sikert, amit a klubnál jelentett a befejezett idény ténye. A vezetőség tisztában volt azzal, hogy hosszú távon kell építkezni, és a fiatalok jelenthetik a jövőt. Az U19-es csapat, amely nyolc település fiataljaiból állt össze, rögtön az első szezonjában negyedik lett, a legtöbb lőtt góllal és a bajnokság gólkirályával.

Fotó: Ellenbruch Zsolt
„Nehéz szezon volt tele kihívásokkal és váratlan akadályokkal. Bár szerettünk volna többet elérni, nem lehetünk elégedetlenek, hiszen ez volt az első évünk az új osztályban. Ugyanakkor hatalmas öröm számunkra az U19-es csapat sikere, hiszen ők bizonyították, hogy a jövő építésének van alapja. Megerősítettek bennünket abban, hogy érdemes dolgoznunk, mert a fiatalok révén az a cél, amit kitűztünk magunk elé, valóban elérhető” – fogalmazott az elnök.
És az építkezés nem is állt meg. A 2023/2024-es szezonra egy sokkal összeszedettebb, tapasztaltabb Tengelic vágott neki a bajnokságnak. A Tolna vármegyei labdarúgás történetének egyik legkülönlegesebb kiírása volt ez, hiszen az idény első felében az első és másodosztály csapatai egy mezőnyt alkottak. Az utolsó őszi fordulóban is még harcban voltak a felsőházi folytatásért, ám végül nem sikerült kiharcolni az első nyolc közti helyüket. Így a tavasszal a csapat kiemelkedően szerepelt, és végül a bronzérmes pozícióban végzett. Ezzel azonban még nem ért véget a történet, sőt, a legfontosabb fejezet csak most kezdődött el.
A sporttelep újjászületése – a falu és a klub közös projektje
A 2024-es év nemcsak a pályán hozott előrelépést, hanem azon kívül is. Az önkormányzat felismerte a futball jelentőségét a közösség számára, és úgy döntött, hogy megvásárolja a magántulajdonban lévő sporttelepet. Ez hatalmas lehetőséget nyitott a klub előtt: immár pályázhattak az MLSZ infrastruktúra-fejlesztési támogatásaira. A terveik ambiciózusok voltak.
A sporttelep felújítása az elmúlt évek egyik legnagyobb vállalása volt. A bírói öltöző mellett két épület teljes tetőszerkezetét sikerült kicserélni, most pedig a TAO-programnak köszönhetően az öltözők belső és külső felújítása zajlik. Ez komoly kihívásokat is hozott magával, hiszen az idény nagy részében a csapat és a játékvezetők is a falu központjában található sportcsarnokban öltöznek, ami logisztikai szempontból komoly kihívás elé állította a klubot.

Fotó: Ellenbruch Zsolt
„Nem akartuk elhagyni a saját pályánkat, még ha ez a helyzet kompromisszumokat is kívánt tőlünk. A több település fiataljait magában foglaló U19-es csapattagok szállításának koordinálása enélkül is elég nagy munkát jelent. Így inkább azt vállaltuk magunkra, hogy az ősszel a játékvezetők, tavasszal pedig a csapatok szállítását kellett megszervezni, hogy biztosítsuk számukra a megfelelő helyiséget az öltözködéshez a sportcsarnokban. Nem mondhatjuk, hogy ideális lett volna az így kialakult helyzet, de sokkal jobban megoldható, mint egy másik faluban játszani a hazai mérkőzéseket” – magyarázta Németh Szabolcs.
A sporttelep megújulása nemcsak a labdarúgócsapat számára jelent előrelépést, hanem az egész falu számára is. Az önkormányzat is kivette a részét a fejlesztésből, hiszen a pályalejáró korszerűsítését ők finanszírozták és a jövőben a sporttelep különféle rendezvényeknek, közösségi programoknak is otthont adhat. A projekt megvalósításában a helyi vállalkozások és magánszemélyek is kulcsszerepet játszottak, hiszen az egyesület működése nagyrészt a közösség támogatásának köszönhető. Az elmúlt években a helyi cégek elkötelezett segítsége és az önfeláldozó tengelici magánszemélyek nélkül aligha lehetett volna újraindítani a csapatot. A klub ezt nemcsak meghálálni szeretné, hanem vissza is adni belőle.
„Számunkra fontos volt, hogy a munkálatokból a helyiek is profitáljanak. Az öltöző felújításáról a fővállalkozóval úgy egyeztünk meg, hogy első körben tengelici vállalkozókat keressen meg, így nemcsak a sporttelep újul meg, hanem a helyi gazdaság is erősödik. Ugyanakkor szeretném külön is megköszönni mindazoknak a magánszemélyeknek, akik akár anyagi támogatással, akár a két kezükkel segítették a klubot. Ez az összefogás mutatja meg igazán, hogy milyen erős közösség áll a csapat mögött” – mondja az elnök.
Bajnoki cím? A közösség ereje mindennél többet ér
Miközben a háttérben zajlik az építkezés, a csapat a pályán is csodát tesz. Az idény hajrájához érve Tengelic az első helyen áll a bajnokságban, öt pont előnnyel a második Dombóvári LK és nyolccal az egy meccsel többet játszó ASE paks előtt. Az előző szezonban a dobogós helyezés volt a kitűzött cél, idén is erre törekedtek, de úgy tűnik, ezt sikerül túlszárnyalni és már a bajnoki cím is elérhető közelségbe került.
„A srácok elképesztő munkát végeznek. A körülmények nem voltak ideálisak a felújítás miatt, de a csapat megmutatta, hogy a legnehezebb helyzetekben is képes összetartani. Egy baráti társaság állt össze Tengelicen, és ez nemcsak a pályán, hanem azon kívül is megmutatkozik. Ezért volt fontos az átigazolásoknál, hogy olyan játékosokat hozzunk, akik beilleszkednek ebbe a közösségbe. A játékosok kiállnak egymásért és ugyanez igaz a csapatra is. Többen részt vettek a felújítási munkálatokban is, amire mindannyian büszkék lehetünk” – mondja az egyesület első embere.
Tengelic története nem csupán egy futballcsapat felemelkedéséről szól. Ez egy közösség története, amely képes volt összefogni, hogy újraépítsen valamit, amit igazán szeret. Egy faluról, amely nemcsak visszahozta a focit, hanem annak közösségformáló erejét is újra felfedezte. És bár a bajnoki cím sorsa még nem dőlt el, egy valami már biztos: Tengelicen a futball több, mint egy játék. Ez a közösség szíve és lelke.