A számok is mutatják: jó vásárt csinált a Paks télen Hinora Kristóf szerződtetésével

Néhány hét elteltével érdemes egy kicsit visszatekinteni a Paksi FC téli átigazolási időszakára. Ezúttal főként visszatérőkről szólt a játékosmozgás: Szappanos Péter és Könyves Norbert fél év, Ádám Martin két és fél év, Szendrei Ákos pedig három és fél év távollét után tért vissza az atomvárosiakhoz. Az „új arcokat” a 20 esztendős, harmadik számú kapusnak érkező Gyetván Márk és a 27 éves Hinora Kristóf jelentette – utóbbi gyorsan megtalálta a helyét Tolna vármegyében.

A korábbi utánpótlás-válogatott a másodosztályú Vasast hagyta hátra és már első paksi nyilatkozatában világossá tette, hogy buzog benne a bizonyítási vágy: „Izgatott vagyok, nagyon várom a közös munkát, örülök, hogy egy NB I-es topcsapathoz kerülhettem. Nem szeretek ígérgetni, a pályán próbálok majd minél jobb teljesítményt nyújtani” – nyilatkozta a klub hivatalos oldalán Hinora Kristóf.

Egy történet, amely a Vasasnál kezdődött

A nevelőegyesületénél sokan kedvelték Hinorát: harcos, lelkes játékosként emlékeznek rá, akit akkor is lehetett dicsérni, amikor csak csereként szállt be. Távoli lövései sokszor veszélyt hordoztak magukban, és bár volt időszak, amikor kevesebb lehetőséget kapott, a szurkolók egy része szerint szüksége volt a váltásra, hogy újra megtalálhassa önmagát. 

Ugyanakkor az is igaz, hogy nem mindenki távozott olyan jó szájízzel, mint amilyen teljesítménnyel elbúcsúzott. Egyes szurkolói vélemények szerint Hinora nem tartotta be korábbi ígéreteit a klubhűség terén, míg mások a klub jelenlegi helyzetében úgy tekintenek a döntésére, amit butaság lett volna kihagyni.

Gyors beilleszkedés és fontos szerep a Paksi FC-nél

Az atomvárosban úgy tűnik, Hinorának gyorsan sikerült levetkőznie a múlt árnyait. A szurkolók hamar megszerették – talán épp azért, mert olyan típusú játékos, akire mindig lehet számítani. Aki nemcsak saját magáért fut, hanem a csapatért. Aki visszazár, aki sprintel akkor is, amikor más már leáll. Az ilyen mozdulatok gyakran nem kerülnek be a statisztikai összesítésekbe, mégis döntő jelentőségűek lehetnek egy akción belül vagy akár egy teljes mérkőzés alakulásában.

Bár a klasszikus védekező mutatók alapján Hinora nem tartozik a liga leglátványosabb játékosai közé – ritkábban szerel, kevés párharcot vív, és nem ő szerzi a legtöbb labdát –, de ott van, ahol kell. Ott van, amikor vissza kell zárni egy gyors kontra esetén, vagy amikor nyomás alá kell helyezni a beadásra készülő szélsőt. Ott van, hogy megzavarja a lövés pillanatát. A pályán mutatott munkája nem feltétlenül a statisztikai lapokon, sokkal inkább a szemünk előtt jelenik meg – és ezek a jelenetek azok, amelyek miatt gyorsan megbízható emberré vált Bognár György stábja számára is.

A fővárost hat és fél év után elhagyó játékost az ősszel sérvvel műtötték, egyetlen tétmeccsen sem lépett pályára. Pakson viszont azonnal bedobták a mély vízbe és nemcsak a víz felszínén maradt, hanem tempót is diktált.

„Nagyon hosszú volt a kihagyás, a teljes ősz kimaradt, de mostanra elmondhatom, erőnlétben utolértem magam, egyre bátrabb vagyok a játékban, jönnek vissza a régi beidegződések – nyilatkozta Hinora. – Amikor Paksra igazoltam, egy osztállyal feljebb léptem, és bárhogyan nézzük, ez nagy ugrás volt. Néhány nappal ezelőtt bevillant, még két hónapja sem vagyok a klubnál, és máris mennyi minden történt velem.”

Összetett szerepkör, ami túlmutat a számokon

Hinora játékának egyik legfontosabb eleme, hogy a jobb oldali szárnyvédő pozícióban nemcsak a védekezésből, hanem a támadásokból is kiveszi a részét – méghozzá sajátos módon. Mivel beadások terén nem számít specialistának, a Paks akciói gyakran áttevődnek a másik oldalra, ahol Silye Erik vagy a tavasszal többször is oda átkerülő Osváth Attila dolgozik beadópozícióból. 

Hinora ezzel párhuzamosan belsőbb pozíciókba húzódik, és többnyire a hosszún vagy a „boxban” érkezik, ahol jelenléte veszélyt jelent. A statisztikák is mutatják, hogy szokatlanul sokszor bukkan fel a tizenhatoson belül – nem feltétlenül lövőpozícióban, de beadások visszakészítőjeként, lepattanók begyűjtőjeként vagy egyszerűen csak területet nyitva a társaknak.

Különösen érdekes a jobb oldali félterület szerepe: mögötte többnyire Lenzsér Bence játszik, akinek megindulásai miatt gyakran alakulnak ki szűk területen kombinatív lehetőségek. Hinora ezekben fontos láncszem: rövid passzokkal, kimozgó csatárokat vagy visszalépő tízeseket megjátszva építi tovább az akciókat. Ezek a mozzanatok nem kerülnek látványos statisztikai mutatók közé – viszont nélkülük nem működne hatékonyan a paksi támadásépítés.

Passzjátéka egyébként összességében megbízható. Nem vállal felesleges kockázatot, viszont ha lehetősége nyílik indításra, nem riad vissza tőle – még akkor sem, ha ezek nem mindig érik el a címzettet. Ha biztonságos megoldást választ, akkor ritkán hibázik: ebből is látszik, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. Tudja a feladatát, és azt nagyfokú tudatossággal hajtja végre.

A pontrúgások hőse – másképp

Hinora Kristóf játékában egy kevésbé látványos, de annál fontosabb elem is jelen van: a szituációk, amikor jelenlétével zavarba hozza az ellenfelet. Ezeket a statisztikai adatbázis gyakran cselkísérletként (take-on) rögzíti, pedig valójában nem klasszikus cselek, sokkal inkább rávezetések, amelyek nyomást gyakorolnak az ellenfélre. Az ilyen helyzetekből gyakran születnek szabálytalanságok vagy elrontott befejezések – márpedig a Paks játéka kifejezetten épít a pontrúgásokra. Hinora az egyik legfontosabb láncszeme ebben: nem a látványos szabadrúgásokat lövi, de több olyan szituációt idéz elő, amelyekből ezek megszülethetnek.

Ő az a játékos, aki csendesen, szinte észrevétlenül dolgozik. Nem a statisztikák hőse, hanem a pályán mutatott munkájával tűnik ki. Paksra igazolása óta nemcsak egy új lehetőséget kapott – újra bebizonyította, hogy helye van az élvonalban.