2025.04.25. 16:00
A befektetett munka most kezd megtérülni az NB I-ben remeklő dombóvári támadónak (videóval)
Megszerezte pályafutása első találatát az élvonalban, de itt nem állna meg. Az ETO FC Győrrel nagy sikereket érne el a dombóvári születésű Bánáti Kevin, aki szombaton a Paksi FC ellen bizonyíthat az OTP Bank Liga hétvégi rangadóján.
– Emlékezetes mérkőzést játszott hétvégén Diósgyőrben, újabb mérföldkőhöz érve pályafutásában.
– Szombattól kellemes emlékek fűznek a DVTK Stadionhoz, hiszen megszereztem első élvonalbeli gólomat, amit egy gólpasszal sikerült megfejlenem – válaszolta portálunk megkeresésére az OTP Bank Ligában szereplő ETO FC Győr 20. életévében járó dombóvári születésű játékosa, Bánáti Kevin. – Külön öröm, hogy egyre több meccsen a kezdőcsapatban kapok helyet, amit most már eredményességben is sikerült meghálálnom.

Fotó: Czinege Melinda
– A bajnokság elején még csereként vették Önt számításba, a legutóbbi négy bajnokin viszont kezdőként kapott helyet.
– Rengeteget dolgoztam ebben az évben is mind a pályán, mind azon kívül, hogy sikeres legyek én, és ezáltal a csapat is. Mondhatjuk, hogy a munka most érett be arra a szintre, hogy bekerültem a kezdőcsapatba és olyan teljesítményt tudtam nyújtani, amivel ott is maradtam.
– Borbély Balázs vezetőedző olyan szakember, aki elmondja a véleményét a játékosoknak, legyen az jó vagy rossz?
– Szoktunk beszélni a mérkőzések után, de van, hogy az előtt is. Elmondja, ha elégedett velem, de azt is, ha valamin változtatnom kell. Tudom, hogy mindig van min javítani, fejlődni, de azt tudom mondani, hogy amit az utóbbi időben kért, azt mindet végrehajtottam.
– A formajavulásban az is közrejátszhat, hogy ismét kedvenc posztján, a kapuhoz közel játszik?
– A támadó pozíció fekszik nekem leginkább, a középpályán, esetleg a széleken érzem otthonosan magam. Valóban, az NB III-as csapatban még védekező szerepkört kaptam, amit érdekes döntésnek találtam, de az akkor edzőm ezt azzal indokolta, hogy olyan játékos kellett neki ebbe a szervező pozícióba, akinél jó helyen van a labda. Idegen volt számomra az a poszt, küszködtem is gondolattal, hogy messze vagyok a kaputól, de megtaláltam az egyensúlyt. Amikor felkerültem az első számú csapathoz, akkor is még abban a pozícióban számoltak velem, de ez idővel változott, visszakerültem oda, ahol a legjobb nekem.
Bánáti Kevin és a Győr már csak előre tekint
– Ahogy az előbb fogalmazott, nemcsak Önnek, de a csapatnak is jól megy tavasszal. A bajnokságban hét győzelemnél és négy döntetlennél járnak, ezzel a téli kilencedik helyről feljöttek a negyedikre.
– A nyáron rengeteg új játékos érkezett, így idő kellett, hogy összeszokjon a csapat. A téli törökországi edzőtáborral és az idő múlásával egyre jobban összeért a gárda, a mester megtalálta azokat a labdarúgókat, valamint azt a taktikát, ami a sikerhez vezetett. Másfelől mi játékosok és a szakmai stáb is az elvégzett munkában hisz, tudjuk, hogy miért dolgozunk és ezzel egy irányba toljuk a szekeret.
– Mik az ETO FC Győr céljai?
– Újoncként a szezon előtt nem lehetett más, mint a bennmaradás kiharcolása. A Diósgyőr hétvégi legyőzésével és a Nyíregyháza vereségével ez matematikailag is biztossá vált, így már tekinthetünk előre. Ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, jó lenne megtartani ezt az előkelő helyet a tabellán, ám mérkőzésről mérkőzésre gondolkodunk, úgyhogy elsőként a szombati, Paks elleni bajnokira fókuszálunk.

Fotó: Kovács Péter
– Arra a Paksra, amely a Győrhöz hasonlóan veretlen még tavasszal és ugyanúgy 25 pontot gyűjtött a bajnokságban.
– Ebből kifolyólag nehéz mérkőzésre számítok, az NB I egyik élcsapatát fogadjuk. Tapasztalt, összeszokott csapatról van szól, de bízom abban, hogy mi folytatjuk a jó sorozatunkat. A paksiakra is ugyanúgy készülünk, ahogy a többi csapatra, nyilván ellenfél specifikusan is kielemezzük őket. Sokat számít, hogy hazai pályán játszunk, a győzelem kulcsa az lesz, hogy jobban kell akarni a győzelmet, többet kell tennünk azért, hogy miénk legyen a három pont.
– Mi mindennek kell ahhoz történnie, hogy a szezon végeztével, ha újra beszélünk, elégedetten tekintsen vissza erre az idényre?
– Ha a hátralévő mérkőzéseken is a kezdőben kapnék szerepet. Szeretném azokat a perceket hasonló módon, mint eddig, tartalommal megtölteni. Gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot hasonlóan jó teljesítménnyel, mint például a DVTK ellen. Márciusban meghívást kaptam az U21-es válogatottba, a szezon megkoronázása lenne, ha májusban is ott lehetnék az edzőtáborban. Idővel pedig célom, hogy a felnőttektől is meghívó érkezzen.