2025.04.15. 17:30
A Bajnokok Ligája-győztesnél is felfigyeltek tehetségére
Angliában több neves klub lecsapna rá, itthon Székesfehérváron és Pakson is szívesen látnák. A leedsi születésű Berger Milánnak a futball a mindene.
A hét és féléves Berger Milán sorra járta a nagy angol klubok toborzóit, lakóhelye csapatával, a Horbury Town FC-vel pedig különböző tornákon vesz részt, s az esetek nagy többségében nem tér haza elismerés nélkül.

Fotó: Makovics Kornél
Milán foci iránti meghatározottsága mondhatni kőbe volt vésve: szülei és nagyszülei is futballoztak, csak nem bizonyultak olyan tehetségesnek. A vékonydongájú focista négyévesen kezdte, hatévesen vett részt első tornáján. Többször járt a Sheffield United és a Leeds United kiválasztóin, ahol elmondása szerint nem fejlődött, mert „csak” mérkőzéseket játszottak. És azt a kezdők is tudják, hogy futás nélkül nincs foci, a maximális sportteljesítmény és kirobbanó erő nem szerezhető meg a heti rendszerességű edzések nélkül.
Nyolc hónappal ezelőtt jött a fordulópont, mert nem akármelyik csapat, a Bajnokok Ligája 2023-as győztese, Manchester City megfigyelője szúrta ki Milán tehetségét. (Angliában a scoutok elsősorban a környező területeken keresik a fiatal tehetségeket.) Édesanyja, Kolontár Amelita elmondása szerint fia most nagyon jó helyen van, profi képzést kap és a mentális egészségére is odafigyelnek. A Citynél a kisebb tehetségkutató központokban arra összpontosítanak, hogy a gyerekek mennyire vágynak arra, hogy ott legyenek és játszanak – ez az elsődleges kiválasztási feltétel.
Berger Milán a játék olvasásában előrébb tart mint kortársai
Posztspecifikusan még nem dőlt el Milán helye, de a pálya minden szegletében feltalálja magát. Technikai adottságai kiválóak, a játékszituációk olvasásában pedig 2-3 évvel előrébb tart mint kortársai. Amikor a család nyáron és húsvétkor hazalátogat, a futball itthon is megkerülhetetlen entitás. Szoboszlai Dominik nevelőklubjában, a székesfehérvári FC Főnixben Kovács Attila edző az edzéseken szakmai tanácsokkal segíti az angol focin és képzésen nevelkedett játékost.
Nagyapja, Kolontár Zoltán révén pedig a Paksi FC-nél Mácsik Attila is szívesen látja a leedsi magyar focistát. Ezzel kapcsolatban a korábban pénzügyi területen dolgozó nagypapa érdekes történetet oszt meg. Pakson a Kisvárda NB I-es vendégjátékát nézték, 0–0-s állásnál jegyezte meg unokája, hogy ki fog kapni a tolnai alakulat. A meccset végül a szabolcsiak nyerték 2–1-re…
A halászlé és a rántott hús a kedvence
Annak ellenére, hogy Milán szíve most a Cityért dobog, fanatikus Liverpool szurkoló. Ebben is követi a családi hagyományokat, hiszen három generáció óta mindenki a Mersey-parti vörösöknek szurkol. A beszélgetésre is Pool mezben jelent meg, ami futballidegen volt, hogy a hátán nem „Szoboszlai”, hanem „Salah” felirat virított. „Csak Liverpool és City, Bajnokok Ligája és magyar válogatott mérkőzéseket nézek a tévében” – árulja el, miközben édesanyja helyeslően bólint, gyermeke nem lóg a különböző okos eszközökön.
Mindig vékony határvonal választja a játékosok fejlődését és a versenyszektort. Milán esetében kilenc év lesz az a kor, amikor klubhoz vagy akadémiához igazolhat. Ezt követően más egyesületben nem szerepelhet. Addig még van egy kis ideje, nagyapja húsvéti halászleve és nagyanyja rántott húsa is hozzájárulhat ahhoz, hogy fizikálisan bírja majd a darálást. Felvetődik a kérdés, néhány év elteltével hol találkozhatunk majd Milán nevével, Angliában vagy Magyarországon? Ez mindenképpen családi döntés lesz, még nincs konszenzus, hogy Manchester vagy Paks lesz a végállomás.