Nekrológ

2025.04.29. 13:00

Egy céltudatos fiatalemberrel lett kevesebb az ország Lieszkovszky Zalán halálával

A hajóbalesetben elhunyt Lieszkovszky Zalán halálhírére korábbi klubjai és egykori csapattársak is megemlékeztek.

Egy héttel az április 19-i tragédia után a Duna bölcskei szakaszán találták meg a hajóbaleset során eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét. A 34 éves sportembertől korábbi klubja, a Bölcskei SE közösségi oldalán búcsúzott el, de egykori csapattársak is megemlékeztek barátjukról, ismerősükről. A dunaújvárosi születésű hálóőr a Paksi SE és a Paksi FC utánpótlásában pallérozódott, de megfordult a Tamási és a Dunaföldvár együttesében is.

Lieszkovszky Zalán nagyon sokat szerették és kedvelték
Lieszkovszky Zalán nagyon sokat szerették és kedvelték. Forrás: Bölcskei SE

Lieszkovszky Zalán nemcsak nagypályán védett, a kezdetekből tagja volt a néhány éve alakult soccaválogatottnak, valamint a futsal szakágban is letette névjegyét. Tagja volt szülővárosa együttesének, onnan ismeri a Tolna-Mözs női csapatának vezetőedzője, Reveland Zoltán is.

– A Dunaferrben 2015-ben voltunk csapattársak, mivel én is kapus voltam, hamar közelebbi kapcsolatba kerültünk – fogalmazott a tréner. – Arra emlékszem, hogy síp- és szárkapocscsonttörés után tért vissza, ebből is látszódott rajta, hogy ambiciózus fiatalemberről van szó. Ez a sérülés akár ketté is törhette volna pályafutását, de azon volt, hogy minél hamarabb felépüljön és visszakerüljön a csapatba. Nagyon törekvő, céltudatos srác volt – tette hozzá Revaland Zoltán.

Lieszkovszky Zalán aktív pályafutását a Budapest bajnokságban szereplő Csepelben fejezte be, majd a klub NB III-as labdarúgócsapatának erőnléti edzőjeként dolgozott.

„Nagyon sokan szerették, az egész labdarúgó társadalmat megrázta a tragédia, ami vele történt. Barátok nem voltunk, de rengeteg közös ismerősünk van, folyamatosan kapcsolatban voltam velük, hogy ki mit tud róla, van-e valakinek friss információja róla. Reménykedtünk napokig, hátha élve előkerül, engem is lesújtott a hír. Remélem, így békére lelhetnek a szülők és barátok, hogy méltóképpen elbúcsúzhatnak tőle” – fogalmazott portálunknak a tolna-mözsi klub játékosa, Folk Zsuzsanna, a 2022 februárjától másfél évig erősítette a Csepel női csapát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában