10 ezres ob-t rendeztek

2025.04.26. 21:10

Szekszárdon lett magyar bajnok a dombóvári olimpikon, Szemerei is dobogón zárt (fotókkal)

A Szekszárdi Szezonnyitó Verseny kiváló felvezetője volt a nap fő számának, a 10 ezer méteres országos bajnokságnak. A korosztályos viadalra több, mint ötszáz nevezés érkezett be, az atléták és kísérőik így gyakorlatilag ellepték a szekszárdi sportpályát.

Az időjárás valódi áprilisi arcát mutatta, reggel még az eső esett, napközben a nap sütött és erős szél fújt, a végére pedig lehűlt az idő (utóbbi a magyar bajnokság női versenyére még nem volt igaz). A negyven nevező miatt két futamban zajlott az ob, a második csoportba kerültek a legnagyobb esélyesek a címvédő Wagner-Gyürkés Viktóriával, a maratoni magyar csúcstartó Szabó Nórával és a dombóvári születésű Vindics-Tóth Lili Annával.

Vindics-Tóth Lili Anna az élen, mögötte Szabó Nóra
Fotó: Kiss Albert

Utóbbi két induló a rajttól kezdve más tempóban futott a többieknél, taktikusan, egymást váltva diktálták az iramot. Hat körrel a vége előtt az ex-DOVASE-s fokozta a tempót és elszakadt MTK-s társától megszerezte a bajnoki címet.

A férfiak versenyére a nap lement, világítást pedig bekapcsolták, így lámpafényben teljesítették a futók a 25 kört a szekszárdi rekortánon. A negyvenhárom fő miatt itt is két futamot rendeztek, és hasonlóan a nőkhöz, a nagy nevek ezúttal is a másodikban kaptak helyet.

Fotó: Kiss Albert

A rajt után Csere Gáspár diktálta az iramot, majd idővel leszakadt az első három futótól, köztük a hazai közönség előtt szereplő Szemerei Leventétől. A térdproblémái miatt három hét pihenőre kényszerülő szedresi futótól idővel elmentek a társak, így nem tudott beleszólni a bajnoki címbe, de a dobogó harmadik foka nem forgott veszélyben. A címvédés a férfiaknál is elmaradt, a veszprémi Palkovits Istváné lett az arany, megelőzve a tavalyi bajnok Lomb Ádámot.

Az U20-as férfiak külön versenyében a szekszárdi Gyányi Zsombor harmadik lett, így nem sikerült megvédenie elsőségét.

Országos bajnokság, eredmények
Felnőttek, nők: 1. Vindics-Tóth Lili Anna 33:01,60, 2. Szabó Nóra 33:12,79, 3. Wagner-Gyürkés Viktória 35:04,48 perc. Férfiak: Palkovits István 29:15,73, 2. Lomb Ádám 29:16,13, 3. Szemerei Levente 29:27,94 perc
U20, férfiak: 1. Szirbek Albert 30:47,70, 2. Szabó Benjámin Márton 31:10,91, 3. Gyányi Zsombor Buda 31:22,93 perc.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában