2025.04.24. 17:15
Az élsportot és a közösségi sportot is szolgálja az új létesítmény
Új létesítménnyel gazdagodott az Atomerőmű Sportegyesület, amelyet csütörtökön adtak át. A víziturisztikai központ beleillik a város, az atomerőmű és a sportegyesület filozófiájába, ami azt vallja, hogy minél többen sportoljanak.
Hivatalosan is átadták az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának víziturisztikai központját Pakson, a Duna-parton. A létesítmény a Közép-Duna térségében megvalósuló kerékpáros- és víziturisztikai fejlesztések eredményeként épült meg, a kormány, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ összefogásában. Nemcsak új megálló létesült, hanem a kerékpáros turizmust kiszolgáló eszközöket is beszereztek. Az elérhető szolgáltatások közé tartozik a hajó- és kerékpárbérlés, szervezett vízi túrákon való részvétel – például a KenuzgATOM –, csapatépítő rendezvények, illetve egy hangulatos kávézó is a vendégek rendelkezésére áll.

Fotó: Molnár Gyula
Az élsport és a közösségi sport egyaránt fontos
A csütörtöki átadón elsőként dr. Kovács Antal, az Atomerőmű Sportegyesület elnöke, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója mondott köszönetet mindazoknak, aki hozzájárultak a központ megvalósulásához. Kiemelte, hogy az élsport és a közösségi sport egyaránt fontos. Európa- és világbajnokok nőttek fel ezen a telepen, és most is gyerekek százai hordják le innen a hajókat a Dunára. De hétköznapokon is van élet, sokan jönnek kerékpárral, állnak meg egy kávéra. Kiemelte, hogy a víziturisztikai központ beleillik a város, az atomerőmű és a sportegyesület filozófiájába, ami azt vallja, hogy minél többen sportoljanak egy egészséges társadalom érdekében.

Fotó: Molnár Gyula
Sorra épülnek a csónakházak, víziturisztikai központok
Schmidt Gábor, az MMKSZ elnöke arról beszélt, hogy többször járt már a paksi telepen, és mindig jó volt a hangulat, az pedig mindig nagy öröm, ha egy átadón vehet részt. Elmondta, hogy fontos a versenysport, de a szövetség tíz éve küldetésének tekinti azt, hogy minél többekkel megszerettessék az evezést. Ennek szellemében épülnek csónakházak és víziturisztikai központok. Az elnök hozzátette, a cél, hogy a világ- és Európa-bajnokok sokasága mellett minél többen életre szóló élményt szerezzenek a vízen.

Fotó: Molnár Gyula
Paks nemcsak az atomerőmű városa, hanem a sporté is
– Paks nemcsak az atomerőmű városa, hanem a sporté is – kezdte köszöntőjét dr. Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, majd a különböző szakosztályok eredményeit méltatta. Beszélt az elmúlt években megvalósult sportfejlesztésekről is, a sportcsarnok két lépcsős felújításáról, a regionális cselgáncs központ megépítéséről, és mint mondta, ebbe a sorba illeszkedik most a víziturisztikai központ is. Arra is kitért, hogy mintegy négyezer ember végez felelősségteljes munkát az atomerőműben. Számukra fontos, hogy nemcsak lélekben és agyban, hanem testben is erősek legyenek, sportoljanak. A most átadott létesítmény ezt a célt is szolgálja.
A paksi vízi turisztikai központ ünnepélyes átadója
Fotók: Molnár Gyula