Helyi sport

2025.05.09. 10:07

A minimális célját már hétvégén elérheti a meglepetéscsapat

Átmentené a hétközi jó formáját a szombati rangadóra a Dombóvári LK, amely a dobogóra pályázó faddiakat fogadja a Tolna Vármegyei II. osztály 24. fordulójában.

A Tolna Vármegyei Kupa idei kiírásának legnagyobb bravúrját hajtotta végre szerdán Kis Dániel csapata azzal, hogy 1–0-ra legyőzte az első osztályú Bölcskét, ezzel bejutva a legjobb négy közé. A Dombóvári LK edzője szerint játékosai betartották a taktikai utasításokat, amivel megérdemelten ejtették ki magasabb osztályú ellenfelüket.

Horváth Csaba (jobbra) szerezte a Dombóvári LK győztes találatát a Bölcske elleni kupameccsen
Fotó: Kiss Albert (archiv)

– Mondtam a srácoknak, egy pillanatig sem lehetünk dekoncentráltak, mert az megbosszulhatja magát. Ellenfelünk teljes kerettel érkezett, nálunk három meghatározó játékos hiányzott, de bejött a taktikánk. A Bölcskének egy-két igazi gólhelyzete volt csak, kapusunknak két nagy védést kellett bemutatnia. Vezetés után próbáltak frissíteni a vendégek, de ritmust nem tudtak váltani. Két nappal a találkozó után úgy gondolom, rászolgáltunk a továbbjutásra – fogalmazott portálunknak Kis Dániel.

A DLK a legutóbbi négy bajnokiján tíz pontot gyűjtött, ennek és a Tengelic botlásának köszönhetően átvette a vezetést a tabellán. Szombaton a szintén jó formában lévő Faddot fogadják a bajnokságban.

– Márciusban esélyünk sem volt Faddon, bízom abban, hogy az elmúlt hetek sikerei és a kupatovábbjutás kihat majd a bajnokira. Teljes kerettel állhatunk ki, ha sikerül itthon tartani a három pontot, azzal a minimális célunk, a dobogós helyezés meglenne – jegyezte meg Kis Dániel. – Egy nagyon jó csapat jön hozzánk, amely sikert sikerre halmoz, de a hazai pálya előnye és a hétközi kupasiker az önbizalmunknak jót tett.

Tolna Vármegyei II. osztály, 24. forduló
Május 10., szombat
12.00 Dombóvári LK–Faddi SE
17.00 Gerjeni SE–Kisdorogi FC
Május 11., vasárnap
17.00 Aparhanti SE–ASE Paks
17.00 Tengelici SE–Nagymányoki SE

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában