2025.05.10. 21:31
Elképesztő hangulat, öt gól és paksi bánat a Fehérvári úton (galériákkal)
Bognár György együttese egy flúgos futam után 3–2-re kikapott hazai pályán a Ferencvárostól, ezzel kiszállt a bajnoki címért folyó küzdelemből. A paksiak négy nap múlva a Magyar Kupa döntőjében vághatnak vissza a fővárosiaknak.
Mezei Szabolcsot a 100., Papp Kristófot a 250., Böde Dánielt pedig az 500. élvonalbeli mérkőzésének apropóján köszöntötték a találkozó előtt, a csapatkapitánynak a paksiak felvidéki törzsszurkoló és Süli János országgyűlési képviselő adta át a grandiózus emlékplakettet. Az Atomic Strike a kezdő sípszóra piros, fehér és zöld konfettit engedett a levegőbe, megadva a rangadó alapját.

Ha már paksi B-közép: a Falucskai Károly vezette „kemény mag” hangban felvette a versenyt a 650 fradistával a túloldalon. A 10. percben egy pillanatra azért meghűlt a vér az ereikben Saldanha tizenhatoson belüli esésénél, de aztán ünnepelték Bogár Gergő játékvezető mozdulatát, amikor sárga lappal jutalmazta a brazil műesését, majd amikor les miatt annulálta a támadó gólját.
A 27. percben egy emberként ugrottak fel közel négyezren az augusztus után újra a kezdőcsapatba helyet kapó Gyurkits Gergő megpattanó lövésénél, a vendégszektorokban azonban a döbbenet lett úrrá a paksiak vezető találatánál. Együtt éltek a játékkal a drukkerek, Kinyik Ákos pimasz cselének Zacharassennel szemben vastaps volt a jutalma, de minden jó megmozdulást megtapsolt a publikum.
A kevés lehetőséget hozó első félidő után a hangulat is leült a második félidő elején, amit Tóth Barna véleményes sárga lapja mozdított ki a mederből. Abból a szabadrúgásból indult Szalai Gábor egyenlítő gólja, ami komoly lavinát indított el. Minden egyes kétes ítélet heves reakciót váltott ki a lelátókon és a pályán egyaránt. Üde színfolt volt Böde Dániel pályára lépése, mindkét klub szurkolói megtapsolták az 503. NB I-es mérkőzésén pályára lépő támadót.
Olaj a tűzre Vécsei Bálint kiállítása volt, a mérkőzések alatt higgadtan a kispadon ülő Bognár György is felállt a székből és reklamálta az ítéletet. A hosszú VAR-vizsgálat közepette a sajtópáholyban két szurkoló szájkaratét vívott egymással, olyan mélységekbe belemenve, hogy mely csapat milyen pénzből gazdálkodik és meddig jutnak a nemzetközi kupában. A Ferencváros rögtön kihasználta emberelőnyét nem úgy, mint a tavalyi Magyar Kupa döntőben, ahol szintén a válogatott középpályás kapott piros lapot a 38. percben.
OTP Bank Liga: Paksi FC–Ferencváros
Fotók: Molnár GyulaAz indulatok nem csillapodtak, a Paks támadt az egyenlítésért, a Ferencváros viszont kontrákból zárhatta volna a le a találkozót. A rendes játékidő legvégén Hinora Kristóf egyenlített, de a flúgos futamot Joseph gólja zárta le. A Fradi győzelmével visszavette a vezetést a tabellán, a Paks azonban kiszállt a bajnoki aranyért folyó versenyfutásból. Lefújás után mindkét csapat játékosai odamentek a szurkolótáborukhoz, akik közel száz percig biztatták őket, a lelátón pedig tovább folytatódott a szájkarate a két úriember között.
Bognár György együttese négy nap múlva a Mol Magyar Kupa döntőjében vághat vissza a fővárosiaknak ezért a vereségért.
OTP Bank Liga, 31. forduló
Paksi FC–Ferencváros 2–3 (1–0)
Fehérvári úti stadion, 4300 néző. V.: Bogár G. (Albert I, Buzás B.)
Paks: Kovácsik – Ötvös, Kinyik, Vécsei – Osváth (Horváth K., 76.), Mezei (Hinora, 76.), Gyurkits, Balogh B., Silye – Könyves (Böde, 60.), Ádám M. (Tóth B., a szünetben ,Vas, 72.). Vezetőedző: Bognár György
Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Cisse, Szalai G. – Makreckis, Maiga, Tóth A. (Joseph, 56.), Traore (Pereira, 90+4.) – Zachariassen (Abu Fani, 56.) – Varga B. (Pesics, 90+4.), Saldanha (Keita, 77.). Vezetőedző: Robbie Keane
Gólszerző: Gyurkits (27.), Hinora (89.), illetve Szalai G. (57.), Joseph (72., 90+3.)
Kiállítva: Vécsei (65.)
NB I: Paksi FC–Ferencváros
Fotók: Mártonfai Dénes