2025.06.16. 11:00
Az osztályozón alulmaradt, mégis NB III-as lehet a Dombóvár
Több szempontból is fontos győzelmet aratott Tarpán vasárnap a Dombóvár FC. Horváth Zoltán együttese bizonyította, hogy képes olyan játékot nyújtani, ami osztályváltást ér, másrészt ezzel a „három ponttal” bebiztosította első helyét a feltöltési rangsorban.

A Területi I. Osztályban vesztes csapatok között ugyanis felállítanak egy ranglistát, aminek alapjául a bajnokságban, valamint az osztályozókon megszerzett és a megszerezhető pontok százaléka szolgál. Miután a Dombóvár veretlenül, mindössze négy pontot hullajtva nyerte meg a vármegyei első osztályt, illetve a hazai 3–0-s vereség után idegenben győzött a Tarpa ellen, megőrizte első helyét a rangsorban.
Az NB III-ra június 16-án, vagyis ma 12 óráig lehetett beadni a nevezést. Az már korábban eldőlt, hogy a Bonyhád VLC, bár a pályán kivívta a bennmaradást, nem vállalja a harmadosztályban való szereplést.
Területi I. Osztályozó: Tarpa SC–Dombóvár FC
Fotók: Bozsó Katalin/szon.hu