Teol.hu videó

2025.06.11. 18:58

Közel hetvenen kapták meg az NB I-es csapat névre szóló mezét (képgaléria és videók)

Hatalmas tapssal fogadta a vendégsereg a hírt, hogy Dombai Réka kék-fehér szerelésben folytatja pályafutását. A magyar női kosárlabda-válogatott bedobóját személyesen is bemutatta a Tarr KSC Szekszárd támogatóinak a kedd esti szezonzáró ünnepségen Szabó Noémi szakmai és sportigazgató.

Immár hetedszer szervezett szezonzáró ünnepséget szponzorai, támogatói számára a Tarr KSC Szekszárd. Szabó Noémi, az NB I-es kosárlabdaklub szakmai és sportigazgatója köszöntötte házigazdaként a népes vendégsereget a megszokott impozáns helyszínen, a Bodri Borbirtok Optimus Éttermében. Tiszteletét tette a rendezvényen Szekszárd polgármestere is. Berlinger Attila köszöntőjében háláját fejezte ki a város vállalkozói, intézményei felé, hogy az önkormányzat mellett ők is elismerik a KSC-ben folyó eredményes szakmai munkát, melynek révén hétről hétre sokszáz helyi és környékbeli ember számára biztosít kikapcsolódást az élvonalbeli gárda, valamint sportolási és versenyzési lehetőséget teremtenek az utánpótláskorú fiatalok részére. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben a szponzorok köre még tovább bővül, mert az újbóli előrelépésnek ez fontos feltétele.

Szabó Noémi, a Tarr KSC Szekszárd szezonzáró ünnepségén Tarr Jánossal, a Tarr Kft. ügyvezetőjével
Fotó: Makovics Kornél

A Tarr KSC Szekszárd támogatóinak személyesen is bemutatták az új játékost

A hit az élet ereje, az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne

 – idézett Szabó Noémi Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött című, éppen száz évvel ezelőtt írt vallomásából. Mint mondta, őt és öccsét, Szabó Gergő ügyvezető elnököt is a jövőbe vetett hit segítette abban, hogy minden nehézség ellenére napról napra újult erővel, vállvetve küzdjenek a nagyapjuk által életre hívott klub megmaradásáért. Hozzátette, ebben sokat támaszkodhattak Tarr Jánosra, a névadó szponzor, a Tarr Kft. ügyvezetőjére és az elnökség többi tagjára. A szezon elemzésében kitért arra, hogy az NB I-ben elért 6. hely szerinte a körülményeket – sérüléseket, távozókat – figyelembe véve reális eredmény. Kiemelte az Európa-kupában kivívott továbbjutást, a Madrid elleni győzelmet, míg a bajnokságban a korábbi szekszárdi sikerőedző, Djokics Zseljko által dirigált NKA Pécs legyőzését tette a legfelső polcra.

A jövőbe tekintve emlékeztetett, hogy hét kosarasukkal nem hosszabbítottak szerződést, majd bejelentette és be is mutatta a személyesen jelenlévő új játékost. Mint megírtuk, Dombai Réka hat szezon után távozott Győrből, hogy mostantól a KSC kék-fehér szerelését öltse magára. A válogatott irányító-hátvéd-bedobóról Szabó Noémi elmondta, már régen szemet vetettek rá, így most nagy öröm, hogy igent mondott az újabb invitálásukra.

A Tarr KSC Szekszárd vezetőedzője, Magyar Bianka (balról) a klub három NB I-es játékosával, Baa Dominikával, az újonnan igazolt Dombai Rékával és Holcz Rebekával a szezonzárón
Fotó: Makovics Kornél

A Tarr Kft. tulajdonosa mellett még közel hetven támogató vehetett át névre szóló mezt

A vendégek már megszokhatták, hogy sosem térhetnek haza üres kézzel a KSC évzárójáról. Mezgyártójuk, a Toti Sport jóvoltából minden jelentős támogató megkapta Theodoreán Alexandráék elmúlt szezonban viselt fölsőjét névre szólóan a 24/25-ös számmal. A vacsora előtt bemutattak három kisfilmet is. Az egyiken az elmúlt idény legszebb pillanatait összegezték. A másodikon a leendő új szekszárdi multifunkciós sportaréna látványterveit nézhette meg a közönség. A harmadik kisfilmmel pedig Tarr Jánosnak, a névadó főszponzor Tarr Kft. ügyvezetőjének kedveskedett a klub. Íme ezutóbbi:

Az eseményről készített képgalériánkat itt tekinhetik meg:

S végül íme a Tarr KSC Szekszárd évzáróján készített videónk:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában