Nyílt vízi úszás

2025.06.18. 08:30

Elképesztő teljesítmény, 36 kilométeres úszóversenyt nyert a dombóvári lány

Elképesztő teljesítmény, 36 kilométeres úszóversenyt nyert a dombóvári lány

A dombóvári Tóth Diána csapata, a Stroke Egypt nyerte az ultramaratoni versenyt

Forrás: Tóthné Sudár Beáta

A világ egyik legnagyobb kihívást jelentő nyílt vízi versenyét rendezték meg a napokban az olaszországi Capri és Nápoly között. A 36 kilométeres ultramaratont a Stroke Egypt hat fős váltója nyerte, amelynek a dombóvári születésű Tóth Diána is tagja volt. A nemzetközi csapat 6 óra 9 perc alatt teljesítette az emberfeletti viadalt, számolt be róla a top50women.com.

Az 1954-ben indított Capri–Nápoly úszóverseny a világ egyik leghosszabb ideje futó nyílt vízi versenye, amelyen nemcsak a távolsággal, de a veszélyes áramlatokkal, a kiszámíthatatlan árapályokkal és az intenzív hőséggel is meg kellett küzdenie tizennégy csapatnak.

Az egyiptomi Gurdakában Tóth Diána nem először hívta fel magára a figyelmet, két éve mindössze 16 esztendősen úszta át a Franciaországot Angliával összekötő La Manche-t.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában