2025.07.04. 15:15
Első felkészülési mérkőzése következik a Dombóvárnak
Három NB III-as csapatunk játszik szombat délelőtt felkészülési mérkőzést, az újonc Dombóvár FC ráadásul az első edzőmeccsére készül.
Az eredeti felkészülési program szerint csak július 9-én játszotta volna – a PTE-PEAC ellen – első felkészülési mérkőzését az NB III-ba tizenkét év után visszatérő Dombóvár FC, ám a Szekszárdi UFC lemondása után Horváth Zoltán csapata ugrik be a PMFC ellen ma délelőtt. A találkozót 10 órakor az Ujvári Kálmán Sporttelepen játsszák.

Forrás: Labdarúgás Dombóvár
A DFC június 30-án kezdte meg a felkészülést egy bő, huszonhét főt számláló, közte próbajátékosokat is foglalkoztató kerettel, így az előző harmadosztályú bajnokság ötödik helyezettje ellen viszonyítási alapot kaphat az edző róluk is.
A Paksi FC csikócsapata második edzőmeccsére készül, a szerdai, Kaposvár elleni sikeres rajtot (2–1) követően a várhatóan szintén csoportrivális siófokiakat látja vendégül 10 órától. A majosiakra már a harmadik felkészülési találkozó vár: az NB II-es Kozármisleny elleni pályaavató mérkőzés (0–3) és a Pécsi MFC (0–0) után ma 10 órakor a Fejér vármegyei I. osztályban szereplő Sárbogárdhoz utaznak.