KAJAK-KENU

2017.11.18. 11:32

Átadták a Szekszárdi Kajak-Kenu SE megújult edzőközpontját

A 15 millió forintos vételár mellett még 30 millió forintból szedték ráncba az épületet.

Berg Sándor

Ünnepélyes keretek között adták át a Szekszárdi Kajak-Kenu SE megújult edzőközpontját Fadd-Domboriban. Mint azt Jámbor Attila, az egyesület elnöke elmondta, a korábbi OTP-nyaraló szerkezetileg jó állapotban volt, azonban felújítást igényelt.

A 15 millió forintos vételár – melynek közel 80 százalékát az SZKKSE, a fennmaradó hányadának nagy részét a szövetség és Szekszárd város önkormányzata biztosította – mellett még 30 millió forintból szedték ráncba az épületet. Új szigetelést kaptak a helyiségek, kicserélték a villany- és vízvezetéket, valamint a nyílászárókat, de az udvart is új térköves borítás fedi. 

Schmidt Gábor, a szövetség elnöke kiemelte, az elmúlt évek elvégzett munkája, valamint e projekt után a regionális központ motorjává vált az egyesület. Ács Rezső polgármester pedig azt hangsúlyozta, most már minden adott ahhoz, hogy hosszú évekig válogatott, illetve világbajnok sportolókat köszönthessenek az edzőközpontban.

Címkék#Kajak-kenu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!