női futsal

2018.01.19. 12:54

Az őszi idény két legjobb játékosa egymás ellen

Rövid pihenő után megyei rangadóval folytatódik a női élvonalbeli futsalbajnokság. A Brandmission-Artifex Tolna-Mözs szombaton 14 órakor az Agenta Girls Szekszárdi FC-t fogadja.

Berg Sándor, fotó: Makovics Kornél

Kedvezőbb helyzetben várja a megyei rangadót a Tolna-Mözs, és nemcsak azért, mert ők élvezhetik a hazai pálya előnyét. Persze ez is fontos szempont, főleg úgy, hogy Volodimir Kolok együttese bárkit képes legyőzni saját közönsége előtt. Az idei szezonban például egyedüli csapatként verték meg a bajnoki címvédő Hajdúböszörményt (3–1). Igaz, bárkitől képesek is kikapni, ahogy azt a Miskolc elleni meccs is mutatja az első fordulóból (1–2). A másik fontos szempont, hogy a tolnaiak tétmérkőzésből és jó szájízzel érkeznek a derbire, miután a múlt héten a Szolnok vendégeként 15–3-ra nyertek a Magyar Kupa negyeddöntőjének első találkozóján.

„A Szekszárd ellen mindig feszült légkörben szoktunk játszani. A két csapat játékereje közel azonos szinten van, ezért sosem könnyű megjósolni, mi lesz a végeredmény. Kemény meccset várok, amelyen a jobb helyzetkihasználás fog dönteni. Akkor sem lesz tragédia, ha netán kikapunk, hiszen a bajnokság végeredménye nem csak ezen az egy mérkőzésen múlik – fogalmazott a tolnaiak edzője, aki hozzátette, Szalkai Kittire, Horváth Hannára és Viktoria Szolomahára sem számíthat, ennek ellenére mindent meg fognak tenni, hogy győztesen hagyják el a pályát.

„Hideg” lábakkal érkeznek a rangadóra a szekszárdiak, akik december óta nem játszottak tétmeccset. – Bárhogy is szerepeljen egyik vagy másik csapat, bármilyen összeállításban is lépjenek pályára, egy Tolna–Szekszárd mérkőzés mindig rangadó – nyilatkozta Micskó Márk. – Múlt héten kezdtük el a felkészülést, kemény héten vannak túl a lányok. Hosszú még a bajnokság, szeretnénk a csúcsformánkat a legfontosabb mérkőzésekre kiélezni. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármelyik mérkőzést könnyelműen vennénk, győzni megyünk Tolnára – nyomatékosított  a megyeszékhely gárdájának edzője. Hozzátette: reméli, hogy az OTP Bank Liga élén álló Ferencváros szekszárdi edzőmeccse ellenére sokan elkísérik majd csapatát Tolnára.

A mérkőzést úgy is fel lehet fogni, mint az őszi idény két legjobb játékosának összecsapása. Az NB I-es edzők szavazatai alapján ugyanis az első helyen a tolnai Varga Adél, a másodikon a szekszárdi Ganczer Hajnalka végzett. Mindkét játékos húzóember, ezért sok múlik majd azon, hogy melyikük fog ki jobb napot.

Ez történt a két csapat őszi meccsén

Női NB I, 7. forduló. Agenta Girls Szekszárdi FC–Brandmission-Artifex Tolna-Mözs 3–2 (1–1). Szekszárd, 500 néző. Vezette: Bíró (Sipos, Petrovics). Szekszárd: Hargas – Ganczer, Fábián R., Büchmüller, Horváth K. Csere: Deczki, Kágyi, Megyes, Beke. Edző: Micskó Márk. Tolna-Mözs: Ősz – Szalkai, Folk Zs., Varga A., Vaskovecs. Csere: Szolomaha, Horváth H., Marcsenko. Edző: Volodimir Kolok. Gól: Buchmüller (11.), Ganczer (30.), Beke (32.), illetve Szalkai (3., 38.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!