UNIO Box Team

2017.11.17. 10:54

Egy siketnéma ifjú a jövő reménysége a szekszárdi klubnál

A keret kicserélődött, de így is akadnak tehetségek Szekszárdon, az UNIO Box Teamnél. Egy siketnéma ifjú, Horváth Márk a jövő egyik nagy reménysége, ő akár érmes is lehet a közelgő magyar bajnokságon.

Berg Sándor

Zajlik az élet a szekszárdi UNIO Box Team edzőtermében. A két nagy „öreg”, Halász Gábor és Novák György már rutinszerűen végzi a munkát, de több fiatal is már otthonosan mozog a sok öklözőt megélt és emléket átélt teremben. Gál Miklós edző sem unatkozik, aki számára ez a szó ismeretlen, ő éppen a sportággal most ismerkedő gyerekeknek mutatja meg az ökölvívás alapjának számító mozdulatokat.

A rutinos tréner két feladatsor között ránk is szakít időt. „Kicserélődtek az egyesület fiatal öklözői – jegyzi meg Gál Miklós kicsit csalódottan.

– A legnagyobb tehetségünk, Németh Zoltán családjával kiköltözött Németországba. Ő idén indulhatott volna először a magyar bajnokság serdülő korosztályában, s állítom, hogy esélyes lett volna a végső győzelemre. Négy éven keresztül minden nap foglalkoztam vele, versenyekre vittem, bemutató mérkőzéseket kötöttünk le neki. Persze megértem, hogy a család az első, békében is váltunk el, csak kíváncsi lettem volna, hogy mire képes, ha tétre megy a bunyó. A gyengébbik nem közül úgy tudom, hogy Tiringer Enikő profinak állt Petrányi Zoltánnál, de Bogárdi Barbara, Bencze Eszter és Nyerges Enikő sincs már Szekszárdon – sorolja a korábbi nagymenőket az edző.

Gál Miklós reméli, a jövő is legalább olyan szép lesz, mint a közelmúlt, hiszen Bogárdival, Benczével és Nyergessel korábban érmes helyen zártak az OB-ken. Hasonló sikereket jósol a siketnéma Horváth Márknak, aki ugyan már 22 éves (korábban Pakson öklözött, az ottani csarnok lebontása miatt utazik le Szekszárdra), de a nemrégiben Szentlőrincen tartott Horváth Géza Emléktornán biztató mérkőzést játszott a német és magyar bajnok, ifjúsági Európa-bajnok Gálos Rolanddal.

„Nem illetődött meg a nagy névtől, jól mozgott és csak pontozással tudta legyőzni az ellenfele, aki a torna legjobb versenyzőjének járó különdíjat is megkapta. Ez jelzi, hogy meg kellett izzadnia Márkkal szemben. Egyszóval elégedett vagyok vele – jegyzi meg a rutinos tréner, hozzátéve, a december 6. és 9. között Dunaújvárosban megrendezésre kerülő magyar bajnokságon akár egy jó eredményt is elérhet. A paksi ökölvívó mellett a 17 esztendős Takács Bálinthoz és Grósz Donatellához is nagy reményeket fűz a szekszárdi szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!