Jégkorong

2018.03.24. 10:52

Ezüstöt nyertek a Jégmadarak!

A szekszárdi jégkorong első érmét vehették át Nyíregyházán.

Balázs László

A közelmúltban ért véget az U14-es korosztály 3x3-as bajnoksága, ahol a Szekszárdi Sportközpont Nkft. jégkorong szakosztálya, a Szekszárdi Jégmadarak a második helyet szerezték meg. Az aranyérmet a Szombathelyi Pingvinek vihették haza, a dobogó harmadik fokára pedig a Szabolcsi Sólymok állhattak fel.

A Magyar Jégkorong Szövetség az idei szezonban írta ki először a kölyök korosztály számára a kispályás bajnokságot. A cél az volt, hogy tehetséges gyerekeket olyan klubok is versenyeztetni tudjanak, amelyek nem rendelkeznek fedett jégcsarnokkal, és emiatt nem vehetnek részt a hagyományos ligákban.

A csapatok mindegyike torna jelleggel két hazai játéknapot rendezett. A három mezőnyjátékossal és egy kapussal lejátszott mérkőzések időtartama 2x20 perc volt. (Ez 20 perccel, vagyis egy harmaddal rövidebb, mint egy nagypályás mérkőzés.) A gárdák minden alkalommal körmérkőzéseket játszottak, ezek eredményei alapján dőlt el a végső sorrend.

Az összesen 12 mérkőzésből álló sorozatot veretlenül nyerte meg a vasi együttes.

A szekszárdiak jó eredménye azt jelenti, hogy a megyeszékhely a sportágban első magyar bajnoki medálját szerezte meg – rögtön egy ezüstérmet. A csapat legeredményesebb játékosa Kovács Kornél lett 19 góllal.

A csapat tagjai

Uszléber Máté (kapus), Sági Gergő, Simon Iván, Szegedi Levente, Ajtonyi Bence, Kiefer Máté, Szegedi Szabolcs, Gergely Tibor, Kakas Krisztián, Komáromi Bence, Szilovics Balázs, Dobai Gergő, Szuchovszky Barnabás, Kovács Kornél, Helmrich Ádám, Tokodi Illés, Szuchovszky Tamás, Jáksó Benedek, Sandi Tamás. Edzők: Kakas Krisztián, Gergely Tibor, Sandi Tamás, Szuchovszky Tamás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!