Fehérváron gyűjthet erőt az amerikai kalandokhoz a szekszárdi Zilai János

– Elégedett a 2017-es év második felével?

– Hiányérzetem volt a hazai szezon végén – felelte a lapunknak adott interjúban Zilai János. – Szerettem volna két bajnoki aranyérmet nyerni, de ez sem a Dunaújváros Gorillazzal a HFL-ben, sem a Szekszárd Bad Bones-szal a divízió II-ben nem jött össze. Nem tagadom, megviselt mindkét kudarc, utóbbi talán jobban, hiszen mégis a nevelőcsapatommal veszítettem el a Nyíregyháza elleni elődöntőt. Az után a vereség után bevallom, el is sírtam magam. Az utolsó junior évemet viszont nem akartam elpazarolni itthon, ezért fogadtam el a Vukovi Beograd ajánlatát. Jól éreztem magam a szerbeknél, elégedettek is voltak velem, de sajnos ott sem jött össze a bajnoki cím.

– Új év, új élet, immáron Székesfehérváron. Új célokkal?

– Az elejével egyetértek, de a célok változatlanok maradtak. Nagyobb kihívásokat szerettem volna kitűzni magam elé, s miután Kovács Sándor (korábbi szekszárdi, jelenlegi fehérvári edző – A szerk.) megkeresett, hogy szívesen látna a csapatában, elkezdtem gondolkodni a dolgon. Tárgyaltam a Bad Bones vezetésével, de nem tudtunk megegyezni. Szerettem volna méltóképpen elbúcsúzni a csapattól és a szurkolóktól is a saját rendezésű Aréna Kupán, amit végül sajnos nem rendeztek meg.

– Csak a nagyobb kihívás miatt választotta a Fehérvár Enthroners-t?

– Egyrészt ezért, másrészt a körülmények miatt. Fehérváron minden adva van az amerikaifocihoz. Linebackerként (vonalvédő) sokat nyomott a latba, hogy velünk külön amerikai edző foglalkozik, és az edzéseken még nem ment a létszám harminc alá. Ami pedig a kihívást illeti: a magyar élvonal mellett az osztrák alsóbb ligában, a divízió IV-ben is elindulunk, ami újabb ugródeszka lehet a fiataloknak, akik külföldön képzelik el a jövőjüket. A vezetőségnek ez lesz a prioritás, ezt akarják megnyerni, mert csak a bajnok léphet feljebb egy osztályt.

– Önnek viszont a légiósélet a legfőbb vágya, azon belül is Amerika.

– Sajnos még mindig csak álmodom róla. Nemrég zárult le a gyűjtés, ahová támogatók felajánlásai érkeztek. A tervezett 3000 dollárból 1300 jött össze, ami a regisztrációs díjakra és egy jó alapra már elég. Persze minden további felajánlásnak örülök, és hálás is lennék érte.

– Ha jól tudom, már a program is kész a „kiruccanásra”, ha összejönne a pénz rá.

–  Bizakodó vagyok, hogy április végén, május elején már meglesz az az anyagi támogatás, amivel meg tudom rajzolni a pontos tervet, s júniusban már útnak is tudok indulni. Ha minden jól megy, négy-öt egyetemi csapat edzésére juthatok el. Egy-egy tréning két napot vinne el, ha az egyik helyen végeztem, már utaznék is tovább a következő állomáshelyre. Szerencsére nem „zöldfülűként” mennék, Herczeg Ádám közbenjárásával több csapat is látta már a bemutatkozó videómat, s szívesen megnéznének élőben is, hogy mit tudok.

– Ha ez mégsem valósulna meg, van B terve?

– A tengerentúli profi ligához hasonlóan Európa-szerte is rendeznek combine-okat (főiskolai futballisták fizikai és mentális tesztje – A szerk.), ahová jóval olcsóbban el lehet jutni. A legutóbbi novemberben volt Németországban, de akkor még nem éreztem úgy, hogy készen állnék rá, pénzt pedig nem akartam erre kidobni. Ha jól tudom, tavasszal is lesz egy a közelben, még az sem kizárt, hogy Ausztriában vagy Magyarországon. Ezen kívül még dán, svéd és belga csapat is aktívan érdeklődik utánam, de én továbbra is bízom az A terv megvalósulásában.