Kézilabda Női NB I./B

2018.02.27. 10:50

Javuló játékkal győzte le a Pilisvörösvárt az FGKC

Az egy héttel korábbi mérkőzéshez képest a javulás jelei mutatkoztak a Szekszárdi Fekete Gólyák KC játékában, ami magabiztos győzelmet eredményezett a Pilisvörösvári KSK ellen.

Berg Sándor, fotó: Makovics Kornél

Alapos fejmosást kaphattak a szekszárdi lányok edzőiktől a VKL SE Győr elleni mérkőzés után, mert, bár 38–24-re nyertek, a jó védekezéssel adósak maradtak Tutti Katáék. Ezúttal viszont összességében ezzel sem volt baj, a 4–0-s kezdés után ugyan volt egy kisebb holtpont a szekszárdiak játékában (18. perc: 8–7), ezen túllendülve kétség sem fért ahhoz, hogy kié lesz a két bajnoki pont.

A félidei pihenőre már komoly előnnyel mehettek a hazaiak. A feljavult védekezésből szerzett labdák után Tauker Erika többször volt eredményes, és bár Kaveczki Edinát nem nagyon tudták bekapcsolni a játékba követő emberfogás miatt, az ebből adódó nagyobb területet Fehér Tímea és Nagy Szilvia használta ki: betöréses gólokat lőttek és eredményesen hozták helyzetbe a szélsőket, beállókat.

Komoly előnynél (42. p.: 25–11) üres kapus megoldással is előrukkoltak a vendégek, de olyannyira kevés sikerrel, hogy a különbség csak tovább nőtt (47. p.: 30–13). Így történhetett meg az is, hogy Schell Gabriella (az MKSZ statisztikája szerint) első gólját is megszerezhette nem büntetőből, de a padról beálló Ambrus Kinga és Tauker Eszter is hozzátette a magáét.

Az újabb magabiztos győzelem annak fényében is elismerésre méltó, hogy Kaveczki Edina csak egyetlen gólt lőtt, míg Weigel Zita a Győr elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal sem tudott pályára lépni. Sajnos úgy tűnik, hogy az FGKC-nak hozzá kell szoknia ehhez a felálláshoz. Mint azt Tabajdi Ferenctől, a szekszárdiak szakmai igazgatójától megtudtuk, a kiváló átlövő március 4-én újra kés alá fekszik a koránt sem egészséges térdével.

Női NB I./B, Nyugati csoport, 17. forduló

Szekszárdi Fekete Gólyák KC–Pilisvörösvár KSK 37–22 (17–9). Szekszárd, 150 néző. Vezette: Fehér, Répás. Szekszárd: Schell 1 – GRÉNUS 4, FEHÉR T. 6, Nagy Sz. 8 (5), Gyenis 2, Kaveczki 1, TAUKER ERIKA 7. Csere: Szalai (kapus), Tauker Eszter 1, Tóth B. 1, Bíró, Kónya 1, Ambrus 2, TUTTI 3. Edzők: Mészáros Melinda, Horváth Szimonetta.

Hetesek: 7/5, illetve 7/5.

Kiállítás: 2, ill. 12 perc.

„A Győr elleni mérkőzéshez képest sokat javult a teljesítményünk, többen tudtak olyan játékot nyújtani, amit várunk tőlük. Örülünk és kellett is ez a győzelem. Viszont továbbra is javulnunk kell mind támadásban, mind védekezésben, mert hétvégén egy nagyon nehéz időszak veszi kezdetét számunkra” – fogalmazott Horváth Szimonetta, utalva az előttük álló nagyatádi (március 3., 18 óra), mohácsi (március 17.) és mosonmagyaróvári túrára (április 6.), illetve a NEKA elleni március 9-i, hazai derbire.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!