LABDARÚGÁS

2019.07.21. 17:37

Kniesz Mátyás visszatérésével jött egy kis pezsgés Kakasdra

A Kakasdi SE-nél megmozdult valami. Másfél év után visszatért a kispadra Kniesz Mátyás, akitől azt remlélik, hogy kimozdítja a gödörből a megye egyes gárdát.

Rónai Gábor

Kakasd

Fotó: Makovics Kornél

„Nehogy eltaláld az újságírót, mert a végén még megírja!” – vágta oda Kniesz Mátyás a pénteki edzés elején Márk Attilának. A csatár hajszálpontosan bevágta a labdát a kapu bal sarkába, majd mosolyogva pacsizott egyet Réti Dániellel.

Jó a hangulat a kakasdi futballcsapatnál, ezt egyből le lehetett venni. A játékosok éhesek a sikerre, és remélik, hogy a korábbi évek gyengélkedései után meg tudják mutatni végre, hogy több van bennük.

„Sokkal előbb kezdtük el a munkát, mint szoktuk, nagy létszámmal mentek le az eddigi edzések, ez mindenképpen jót tesz, mert a csapategységet is kovácsolja – mondta lapunknak Réti Dániel, a csapatkapitány. – Sokat dolgoztunk, remélem, ez az edzőmeccseinken is meglátszik majd. Szeretnénk egy jó szezont teljesíteni, és az ötödik helyig felkapaszkodni a tabellán” – tette hozzá.

A legutóbbi két idény tizenegyedik és tizedik helye után ez nagy dolog lenne, de a játékosok hisznek benne, hogy a sok munkának meglesz majd az eredménye.

„Jó a közösség, a körülmények adottak, hogy eredményesek legyünk – fogalmazott a Bonyhád VLC-től érkező Varga Ákos.

– November óta nem edzettem, így előbb magamat kell felépítenem. Tudom, hogy sokat várnak tőlem, szeretnék is megfelelni ennek. Ez a csapat már az elmúlt szezonban is bizonyította, hogy van benne potenciál, hiszen legyőzte a Tolnát és a Dombóvárt is, s ha úgy vesszük, ezzel a bajnoki címünket is elősegítette. Azt gondolom, hogy masszívak és egységesek leszünk” – zárta.

Kniesz Mátyás is azt reméli, hogy Varga igazi vezér lesz a középpályán, de a többi újtól, Babanics Ferenctől, Babanics Gyulától, Szabados Molnár Adriántól és a kapus Schäffer Kevintől is sokat vár.

„Sajnálom, hogy Árpa Balázs és Sebestyén Gábor távozott, mert még így is kevesen vagyunk – mondta a 60 éves szakember, aki hozzátette azt is, a legutóbbi keretből nem számíthat Eisensehr Márk, Farkas Benjamin és Farkas Dániel játékára sem. – Akik itt vannak, nagyon sokat dolgoztak, maximálisan odateszik magukat, nem lehet panaszom. Szeretnénk még igazolni, meglátjuk, hogy sikerül-e. Hogy milyen eredménnyel lennék elégedett? Amíg nem alakul ki a végleges keretünk, addig nem szeretnék jósolgatni, tippelgetni. Egyelőre arra vagyok kíváncsi, hogy fizikálisan milyen állapotba tudunk kerülni az augusztus eleji Magyar Kupa-rajtig” – húzta alá a szakember.

Sebestyén András elnök elégedetten nézett körbe a sporttelepen. Munka után, ha teheti, „kiugrik” a srácokhoz, beszélget velük, motiválja őket. Látszik rajta, hogy szívügye a kakasdi labdarúgás.

„Jó látni, hogy megy a munka, meg azt, hogy épülünk, szépülünk – mondta a korábbi kiváló kapus. – A centerpályánk kiváló állapotú, nagyon kellett ez a lelátó, mert így valamennyire stadion hangulata van az egésznek. Nemsokára készen lesz a húszszor negyvenes műfüves pályánk, most már tényleg csak a jó eredmények hiányoznak. Nem lesz azonban könnyű dolgunk, hiszen nagyon erős lesz a bajnokság, mindenki igyekszik beleerősíteni. De motiváltak vagyunk, és szeretnénk előre lépni” – mondta búcsúzóul a klub első embere.

Két szurkoló nézte végig az edzést. Egyikük kifelé menet odaszólt: „Jó, hogy kijöttek és írnak rólunk, Matyi visszatérésével végre pezseg az élet.”

Teveli győzelem az edzőmeccsen, de most nem az eredmény volt a lényeg

Szombaton a megyei rivális teveliek ellen játszotta le első edzőmérkőzését a kakasdi együttes. A játék még nem az igazi, ez látszott, erőnlétileg azonban nem lesznek problémák, ha mindenki elvégzi a felkészülési időszakban rá szabott feladatokat.

A szombati felkészülési mérkőzést követően tette közzé a közösségi oldalán a klub, hogy tovább sikerült erősítenie: Kegyes István a Hőgyészi SCE-től érkezett. A ballábas futballista a védelemben jelenthet további erősítést a kakasdi együttesnek.

Kakasdi SE – Tevel Medosz SE 2–3

Kakasd: Schäffer K. – Dobondi, Réti D., Kegyes, Babanics F. – Batizi-Pócsi, Varga Á., Márk A., Fábián Cs. – Babanics Gy., Szabados Molnár A. Csereként beállt: Bozsó, Osztopányi.

Tevel: Neubauer – Bajusz, Simon J., Dienes G., Bakó – Reichert A., Reichert K., Major P., Tóth D. –Szedlacskó, Kerekes. Csereként beállt: Orsós, Dörömböző, Sirok, Weidinger, Máté R.

A gólokat Babanics Gyula, Márk Attila, illetve Reichert Adrián, Dienes Gábor és Sirok Olivér szerezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!