Labdarúgás

2017.07.26. 13:21

Megvan az NB III-as bajnokság menetrendje

Elkészült az NB III-as labdarúgó-bajnokság Közép-csoportjának programja. A megyei rangadóra egészen a 9. fordulóig kell várnunk.

TEOL

Fotó: Makovics Kornél

Kisorsolta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) NB III-as bajnokság fordulóit. Az osztályban szereplő mindkét Tolna megyei csapat, a Szekszárdi UFC és a Paksi FC II. is idegenben kezdi meg bajnoki szereplését. Míg a megyeszékhely legjobbjai Tiszakécskére utaznak a nyitófordulóban augusztus 12-én, addig az atomvárosiaknak Mórahalmon van jelenésük másnap.

A Szekszárdra már a harmadik fordulóban is nagy rivális vár a Dunaújváros személyében, és a paksiak is a negyedik körben megütköznek az utánpótlás rivális Budapest Honvéd-MFA II.-vel. Az első megyei rangadóra egészen októberig várni kell, ugyanis csak a kilencedik fordulóban találkozik a két együttes Pakson. A visszavágóra április 22-én kerül majd sor.

A tavaszi idény nyitó mérkőzésére március 3-án lesz, ekkor az UFC utazik Budapestre, hogy megmérkőzzön a Rákosmentével. A bajnokság utolsó mérkőzéseit június 3-án rendezik.

NB III. Közép-csoport, 1. forduló

2017.08.12, 17:30

Duna Aszfalt TVSE – Szekszárdi UFC (Tiszakécske)

2017.08.13 17:30

Mórahalom VSE – Paksi FC II.

2. forduló

2017.08.19, 17:30

Szekszárdi UFC - Rákosmente KSK

Paksi FC II. - FC Dabas

3. forduló

2017.08.26, 17:30

Dunaújváros – Szekszárdi UFC

2017.08.27, 17:30

SZEOL SC – Paksi FC II. (Szeged)

4. forduló

2017.09.02, 17:30

Szekszárdi UFC - M-FOCI KFT.

Paksi FC II. - Budapest Honvéd-MFA II.

5. forduló

2017.09.09, 16:30

Mórahalom VSE - Szekszárdi UFC

2017.09.10, 16:30

PMFC – Paksi FC II. (Pécs)

6. forduló

2017.09.16, 16:30

Szekszárdi UFC - FC Dabas

2017.09.17, 16:30

Vecsési FC – Paksi FC II.

7. forduló

2017.09.24, 16:00

SZEOL SC – Szekszárdi UFC (Szeged)

Paksi FC II. - Hódmezővásárhelyi FC

8. forduló

2017.10.01, 16:00

Szekszárdi UFC - Budapest Honvéd-MFA II.

Szentlőrinc SE - Paksi FC II.

9. forduló

2017.10.08, 15:00

Paksi FC II. - Szekszárdi UFC

10. forduló

2017.10.14, 15:00

Szekszárdi UFC - Vecsési FC

2017.10.15, 15:00

Iváncsa KSE - Paksi FC II.

11. forduló

2017.10.22, 14:30

Hódmezővásárhelyi FC - Szekszárdi UFC

Paksi FC II. - HR-RENT Kozármisleny

12. forduló

2017.10.28, 14:30

Szekszárdi UFC - SZENTLŐRINC SE

2017.10.29, 14:30

DUNA ASZFALT TVSE – Paksi FC II. (Tiszakécske)

13. forduló

2017.11.05, 14:30

PMFC - Szekszárdi UFC (Pécs)

Paksi FC II. – Rákosmente KSK

14. forduló

2017.11.11, 13:30

Iváncsa KSE - Szekszárdi UFC

2017.11.12, 13:30

Dunaújváros - Paksi FC II.

15. forduló

2017.11.18, 13:30

Szekszárdi UFC - HR-RENT Kozármisleny

2017.11.19, 13:30

Paksi FC II. - M-FOCI KFT.

16. forduló

2017.11.25, 13:00

Szekszárdi UFC - DUNA ASZFALT TVSE

2017.11.26, 13:00

Paksi FC II. - Mórahalom VSE

17. forduló

2018.03.03, 13:00

Rákosmente KSK - Szekszárdi UFC (Budapest)

2018.03.04, 13:00

FC Dabas - Paksi FC II.

18. forduló

2018.03.10, 13:00

Szekszárdi UFC - DUNAÚJVÁROS

2018.03.11, 13:00

Paksi FC II. - SZEOL SC

19. forduló

2018.03.17, 14:00

M-FOCI KFT. - Szekszárdi UFC (Makó)

2018.03.18, 14:00

Budapest Honvéd-MFA II. - Paksi FC II.

20. forduló

2018.03.24, 14:00

Szekszárdi UFC - MÓRAHALOM VSE

2018.03.25, 14:00

Paksi FC II. - PMFC

21. forduló

2018.03.31, 14:30

FC DABAS - Szekszárdi UFC

2018.04.01, 14:30

Paksi FC II. - Vecsési FC

22. forduló

2018.04.07, 14:30

Szekszárdi UFC - SZEOL SC

2018.04.08, 14:30

Hódmezővásárhelyi FC - Paksi FC II.

23. forduló

2018.04.15, 15:00

Budapest Honvéd-MFA II. - Szekszárdi UFC

Paksi FC II. - Szentlőrinc SE

24. forduló

2018.04.22, 16:00

Szekszárdi UFC - Paksi FC II.

25. forduló

2018.04.28, 16:30

Vecsési FC - Szekszárdi UFC

2018.04.29, 16:30

Paksi FC II. - Iváncsa KSE

26. forduló

2018.05.05, 16:30

Szekszárdi UFC - Hódmezővásárhelyi FC

2018.05.06, 16:30

HR-RENT Kozármisleny - Paksi FC II.

27. forduló

2018.05.12, 16:30

Szentlőrinc SE - Szekszárdi UFC

2018.05.13, 16:30

Paksi FC II. - DUNA ASZFALT TVSE

28. forduló

2018.05.19, 17:00

Szekszárdi UFC - PMFC

2018-05-20 17:00

Rákosmente KSK - Paksi FC II. (Budapest)

29. forduló

2018.05.27, 17:00

Szekszárdi UFC - Iváncsa KSE

Paksi FC II. - Dunaújváros

30. forduló

2018.06.03, 17:30

HR-RENT Kozármisleny - Szekszárdi UFC

M-FOCI KFT. - Paksi FC II. (Makó)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!