Megyei első osztály

2018.12.09. 17:32

Mérkőzés nélkül lett őszi bajnok a Tamási csapata

Mondhatjuk, hogy bohózatba illően ért véget a megyei I. osztályú focibajnokság őszi szezonja, amelynek végén a Tamási 2009 FC várja az élről a folytatást.

Balázs László, Rónai Gábor

Fotó: Mártonfai Dénes

Azt már csütörtökön lehetett tudni, hogy a Kakasd SE nem fog kiállni a Bonyhád VLC elleni találkozójára, s ezt a klubvezetők levélben jelezték is a szövetség illetékeseinek. Azt viszont nem gondoltuk, hogy nem ez lesz az egyetlen találkozó, amit nem játszanak le a hétvégén. Pedig így lett, a Dunaföldvár FC sem állt ki a Tamási 2009 FC elleni találkozójára, ráadásul vasárnap reggel a csapat edzőjét, Barics Pétert is menesztették.

A szakember – akit délután telefonon értünk utol – lapunknak elmondta, köszöni az elmúlt három évben vele dolgozó játékosok munkáját, a vezetőknek pedig a lehetőséget, hogy felnőttcsapatnál edzősködhetett. Ahogy fogalmazott, a háttérben lévő problémák miatt mindkét fél úgy látta jónak, ha útjaik elválnak. A dunaföldvári klub egyúttal elnézést kér mindenkitől, aki megjelent a mérkőzésen.

A Tamási 2009 FC így játék nélkül lett őszi első. A megyei futballszövetség versenybizottsága a bevett gyakorlatnak megfelelően ennek a találkozónak, illetve az elmaradt Kakasd–Bonyhád összecsapásnak a három pontját is 3–0-val fogja jóvá írni a vétlen csapatoknak, azaz a Tamásinak és a BVLC-nek.

Szedresi SE – Majosi SE 2–4 (1–1)

Szedres, V: Lengyel (Sipos, Tinnyei).

Szedres: Farkas M. – Benizs, Rikkers, Erdélyi, Kuti K. – Varga Z. (Csóka, 81.), Tolnai R., Cseh (Nagy G., 88.), Fritz Á. – Bíró A., Vámosi. Edző: Lacza József.

Majos: Steinbach G. – Schmidt N., Szeiler, Gere, Bodó J. – Hegedűs P., Nagy N., Vituska N. (Erős, 83.) – Dénes, Gyánó (Lajos, 74.), Lizák P. Edző: Tihanyvári László.

A győzelmet jobban akaró vendégcsapat Lizák Péter remek egyéni teljesítményének köszönhetően begyűjtötte a három pontot. Gólszerzők: Fritz Á. (30.), Kuti K. (51.), illetve Lizák (60., 78., 82.), Szeiler (44.). Jók: Lizák vezetésével az egész vendégcsapat dicsérhető.

Bátaszék SE – Dombóvári FC 3–8 (1–3)

Bátaszék, V: Kovács T. (Kiss G., Horváth T.)

Bátaszék: Hujbert (Mányák, 78.) – Samu, Kiss P., Horváth Á., Kertész J. – Régi, Faller, Gábor G., Botos – Földvári (Mészáros E., 64.), Kovács B. (Fürst, a szünetben). Edző: Brecska László.

Dombóvár: Iványi B. – Pál D., Szekeres (Mészáros T., 20.), Czifra (Tieger, 12.), Martinka – Keczeli (Kardos, 81.), Bán, Androsics, Jenei B. – Kovács A. (Hetesi, 78.), Horváth Á. (Gombos, 81.). Játékos-edző: Kardos Ernő.

A változatos második játékrészben 4–3 után beindult a dombóvári henger, s végül nyolcnál állt meg a vendégcsapat.

Gólszerzők: Samu (4., 50.), Fürst (64.), illetve Horváth Á. (73., 76.), Keczeli (44., 56.), Jenei B. (27.), Kovács A. (35.), Androsics (82.), Hetesi (84.). Jók: Fürst, Faller, illetve Keczeli, Horváth Á., Bán, Mészáros T.

Teveli Medosz SE – Kölesdi SE 2–0 (1–0)

Tevel, V: Tálas (Fülöp A., Váncsa).

Tevel: Schäffer K. – Hajrulovics, Bakó, Pilisi, Nagy M. – Ahmed (Orsós, 87.), Simon B., Máté R. (Reichert, 54.), Sirok – Buzás A., Simon T. Játékos-edző: Máté Roland.

Kölesd: Sánta B. – Deli J., Baksai, Vajda, Nagy P. – Kovács R., Farkas P., Weisz T., Pesti M. (Kalmár F., 73.) – Tímár K., Batizi-Pócsi. Játékos-edző: Kalmár Ferenc.

Küzdelmes alsóházi rangadón a hazaiak jobb helyzetkihasználása döntött. Gólszerzők: Simon B. (38.), Sirok (72.). Jók: Schäffer, Hajrulovics, Bakó, Pilisi, Simon B., illetve Tímár K., Kovács R.

A góllövőlistán

19 gólos: Lizák Péter (Majosi SE), 16 gólos: Jammeh Haruna (Tamási 2009 FC), 14 gólos: Pál Achillesz (Tolna VFC), 13 gólos: Horváth Árpád (Dombóvár FC). 11 gólos: Dallos Máté (Bonyhád VLC), Szabolcska Tamás (Tolna VFC). 10 gólos: Farsang Patrik (Dunaföldvár FC). 9 gólos: Fritz Ádám (Szedresi SE), Keczeli Krisztián (Dombóvár FC), Pap Roland (Bonyhád VLC), Udvardi Dániel (Bonyhád VLC).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!