kosárlabda

2018.04.25. 20:50

Most már bajban az Atomerőmű SE

A harmadik vereségét szenvedte el a középszakaszban az Atomerőmű SE, Zalaegerszegen maradt alul.

Rónai Gábor, fotó: archív kép

Schmidt Béla együttese a Kaposvártól idegenben, a Pécstől hazai pályán kapott ki, a mostani vereséggel pedig igencsak nehéz helyzetbe hozta magát, hiszen így két győzelemmel van lemaradva a még felsőházi rájátszást érő nyolcadik helytől.

Igazi dobópárbajt vívott a két csapat, úgy hullottak a triplák, mint az edzésen. A zalaiak 14, a paksiak 13 alkalommal céloztak pontosan távolról. A korábban az ASE-ban is megfordult Deonta Vaughn káprázatosan dobott, egyetlen kísérletet rontott csak (9/8).

A nagyszünetig nem volt probléma az ASE játékával, azt lehetett érezni, hogy kézben tartják a meccs irányítását Eilingsfeld Jánosék, akik két negyed után 55–54-re vezettek. A harmadik negyedben aztán megrázta magát a Zete és a 25–18-ra megnyert etap után már ki sem engedte a kezéből a vezetést. Sőt, még növelni is tudta az előnyét. A 100. zalai pontot az egyik legjobb hazai játékos, Ivica Radics szerezte. Régen kapott ennyit az Atomerőmű...

A hétvégi körben a paksiak nem játszanak, lesz idő így kielemezni az eddig történteket. Május 1-jén, kedden a Kaposvár ellen hazai pályán mindenképpen nyerni kell, mert különben végleg elúszhat a playoffba kerülés esélye.

Férfi NB I, középszakasz, középház, 5. forduló

Zalakerámia ZTE KK–Atomerőmű SE 106–90 (26–27, 28–28, 25–18, 27–17). A legjobb dobók: Vaughn 26/24, Kinney 22/12, Radics 20, Benke 15/3, Mikovics 11, illetve Tarrant 25, Eilingsfeld 14, Guinn 11/9, Hinds 10/6.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!