U19-es kosár-vb

2017.07.26. 18:10

Nem jutott a nyolc közé U19-es válogatottunk

A tavalyi U18-as világbajnok franciák 73–58-ra legyőzték a magyar leányválogatottat az Udinében zajló korosztályos tornán.

TEOL

A végeredmény nem tükrözi hűen a mérkőzést, a nyolcaddöntő elején jól kezdtek Gereben Líviáék: 7–6-nál átvették a vezetést, pariban voltak a jobb játékerőt képviselő francia válogatottal.

A második negyedben már inkább kijött a két csapat közti különbség, a 2016-ban U18-as világbajnokságot nyerő gallok egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak, agresszívebbé váltak, míg a mieink játékában egyre több lett a pontatlanság. Előbb egy 6–0-t, majd egy 8–2-t produkáltak a franciák, amivel tetemes előnyt szereztek (17. perc: 32–19). Ebben a tíz percben Tima Pouye annyi pontot szerzett, amennyit a magyar válogatott összesen – kilencet.

A második félidőt ismét kiválóan kezdték Gerebenék, két triplával és koncentrál játékkal sikerült négy pontra visszakapaszkodniuk (25. p.: 43–39). A kínálkozó lehetőség az egyenlítésre kicsit megroppantotta a válogatottat, az egyénieskedés, illetve az, hogy a negyed végére megérkeztek az öltözőből a franciák, nem kedvezett a mieinknek (53–46).

A második negyed elejét lemásolták a gallok a záró felvonásban, a 6–0-s kezdés után viszont időt kért Balogh Judit szövetségi edző. Ez csak ideig-óráig volt megoldás, tíz pontnál beljebb nem tudtak kerülni, végül 15 ponttal nyert az esélyesebb válogatott.

FRISSÍTVE!

A magyar válogatott pénteken Puerto Ricóval mérkőzik meg a 9-16. helyért.

U19-es világbajnokság, nyolcaddöntő

Franciaország–Magyarország 73–58 (18–17, 18–9, 17–20, 20–12). Magyarország: Pusztai 2, Gereben 7, Lelik 13/9, Török 12, Juhász D. 20/6. Csere: Czukor 2, Kányási, Karagits, Dúl 2, Mérész. Szövetségi edző: Balogh Judit. A franciák legjobb dobói: Pouye 20/6, Djaldi-Tabdi 18, Foppossi 17/3.

Mezőnybeli dobószázalék: 25/46 (54.35%), illetve 16/45 (35.56%). Hárompontosok dobószázaléka: 4/15 (26.67%), illetve 5/16 (31.25%). Büntetők dobószázaléka: 11/18 (61.11%), illetve 11/19 (57.69%).

Lepattanók (támadó): 39 (14), illetve 35 (17). Legtöbb lepattanó: Djaldi-Tabdi 9, Sissoko 6, Foppossi 6, illetve Juhász D. 10, Lelik 5.

Gólpasszok: 20, illetve 15. Legtöbb gólpasszok: Pouye 5, Limouzin 3, Kerboeuf 3, Djekoundade 3, illetve Lelik 7, Gereben 3.

Szerzett/eladott labda: 11/17, illetve 10/16.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!