Kézilabda

2019.03.22. 08:49

Optimista és mindig előre néz a kapitány

Ötből öt vereség. Nem a legjobban kezdte a tavaszi szezont az NB I/B-ben szereplő Szekszárdi Fekete Gólyák KC. A csapat régi-új játékosa, Reisch Gabriella azonban optimistán tekint a hátralévő hat bajnoki elé.

Berg Sándor

Fotó: Makovics Kornél

A szezont még a Horváth Szimonetta, Mészáros Melinda edzőpárossal kezdte a Fekete Gólyák, de a kupakiesés és a gyenge rajt (egy győzelem, három vereség) után Tabajdi Ferenc vette át a stafétabotot a felnőttcsapatnál. A korábbi sikeredzővel úgy tűnt, kilábal a gödörből a szekszárdi gárda: a Haladást (24–21), valamint a Dorogot (27–24) legyőzték, a néhány Bajnokok Ligáját is megjárt játékossal érkező Győri ETO U19-es csapatával szemben pedig döntetlent értek el az utolsó őszi fordulóban (32–32).

Bizakodásra adott tehát okot az év végi hajrá, az öt tavaszi mérkőzést azonban kivétel nélkül elveszítette az FGKC. Igaz, ezek között volt a listavezető Szombathely (19–41), a második NEKA (29–35) és múlt héten a harmadik Kozármisleny (22–28) elleni találkozó is. A Mohács (21–22) és a Nagyatád (23–26) elleni meccs­ben pedig egy kis szerencsével a pontszerzés is benne lehetett volna.

– A Szombathely átgázolt rajtunk, ez nem kérdés, viszont a Mohács, a Nagyatád és a Kozármisleny is hozható lett volna, sőt megkockáztatom, hogy a NEKA is, ha egy kicsit tovább bírjuk a tempót és egyszerre jönnek a jó teljesítmények – mondta lapunknak Reisch Gabriella, aki az őszi szezon közben tért vissza Szekszárdra. – A téli alapozás a fizikai állóképességünk és az erőnlétünk javítását célozta meg. Az előző szezonban ugyanis éppen ez okozta a legnagyobb gondot, hiszen a fizikai fáradás hozza magával a koncentráció gyengülését is. Úgy gondolom, ebben előrelépés történt a télen, viszont a kispad továbbra is rövid, az edzőnk nem tud minden posztra hasonló képességű játékost becserélni – magyarázta a csapatkapitány, miért „fogynak el” a mérkőzés végére a játékosok.

Reisch Gabriella a tizenhat fordulóból kilencen lépett pályára, ezeken 45 gólt szerzett, amellyel a házi góllövőlista negyedik helyén áll. Ez is példázza, a játékosok többsége nem tud egyenletes teljesítményt nyújtani (Fehér Tímea például 12 gólt lőtt a NEKA ellen, egy héttel később a kozármislenyi kapuba viszont nem talált be), ami kihat a csapat egészére.

– Az edzőnk hétről hétre kielemzi a meccseinket, és így egyénileg is próbálja segíteni a teljesítményünket. Hogy miben kell változtatnunk? Úgy gondolom, a hozzáállásunkkal nincs gond, a munka bennünk van. Jó lenne, ha egy-egy kiugró teljesítmény helyett egy átlagosnál kicsit jobb teljesítményt tudnánk hozni csapatszinten, ami magával hordozná a „kötelező” pontokat – jegyezte meg a szélső.

A következő fordulóban az ilyen kötelező mérkőzések következnek: előbb a Pénzügy­őrt fogadja az FGKC (ahogy Tabajdi Ferenc fogalmazott, ha ezen nem szereznek pontot, veszélybe kerül a bennmaradás), amely a sereghajtó Haladáshoz látogat, majd három hazai bajnoki jön sorrendben a Dunaújvárosi KKA U19, a Gárdony-Pázmánd, végül a Dorog ellen, a szezont pedig a Győr U19-es csapata ellen zárják a szekszárdiak. Az első sorsdöntő mérkőzés előtt azonban egy hét szünet következik, a Pénzügyőr március 31-én érkezik a megyeszékhelyre.

– Én optimista vagyok és mindig előre nézek. A következő két hétben biztosan tovább „gyúrunk” az erőnlétre, persze nem letéve a labdát, és a gyenge pontokon, mint a ziccerek és hétméteresek statisztikáján is próbálunk majd javítani – zárta az FGKC csapatkapitánya.

Női NB I/B, Nyugat, az állás

1. Szombathely 16 15 1 0 511–363 31

2. NEKA 17 15 0 2 527–398 30

3. Kozármisleny 16 10 2 4 443–398 22

4. Győr U19 17 8 3 6 520–481 19

5. DKKA U19 16 9 1 6 451–424 19

6. Mohács 16 8 2 6 381–373 18

7. Pénzügyőr 16 5 2 9 415–428 12

8. Gárdony 16 6 0 10 408–460 12

9. Nagyatád 16 5 1 10 428–510 11

10. Dorog 16 5 0 11 439–488 10

11. Szekszárd 16 3 1 12 367–478 7

12. Haladás 16 1 1 14 362–451 3

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!