atlétika

2018.07.20. 17:21

Varga Lőrincnek mindig élete része lesz az atlétika

Egy álma vált valóra az AC Bonyhád atlétájának, Varga Lőrincnek azzal, hogy részt vett a finnországi junior világbajnokságon.

Balázs László

– Felemelő pillanat volt számomra, amikor a reptéren összegyűlt a 27 tagú magyar csapat, hogy elutazzon a vb-re és címeres mezben képviselje hazánkat. Finnországban egy hatalmas feliratos busszal vártak bennünket, a boldogság mellett elöntött az érzés, hogy itt most teljesíteni kell – nyilatkozta Varga Lőrinc az AC Bonyhád hivatalos oldalának. – Első este Tamperében megnéztük a stadiont, kocogva feltérképeztük a terepet, találkoztunk több nemzet képviselőivel. Csodás helyen van Tampere. A finnek nagyon környezettudatosak mindenben, az építészetben is igyekeznek összhangot teremteni a természettel.

Lőrinc elmondta, nagyon szeret utazni, célja, hogy minél több kultúrát és embert megismerhessen.

– A skandináv országok a szívem csücske. A volt bonyhádi Schlichtherle Lászlónak köszönhetően többször jártunk Svédországban, ezért örültem, hogy Finnországban lesz a vb. Jövőre egyébként Svédországban lesz az Eb, ami újabb motiváció – tette hozzá az atléta. – Tamperében nemzetközi konyha várt minket, velünk egy hotelben lakott például a vietnámi csapat, a lengyelek, törökök, ukránok, máltaiak. Vasárnap este értünk a helyszínre, a rajtom pénteken volt. Addig még azt az edzésprogramot folytattuk, amit itthon, közben pedig ismerkedtem az atlétákkal.

A bonyhádi sportoló tudatosan nem nézett utána leendő ellenfeleinek.

– Kazi Tamás olimpikon javasolta, magamra és az adott pillanatra figyeljek, hogy akkor épp a lehető legjobbat próbáljam kihozni magamból. Nem az ellenfelek időeredményével foglalkoztam, hanem ismerkedtem, kapcsolatokat építettem. Igyekeztem függetleníteni magam az érzéstől, hogy pénteken egy világ előtt versenyzek – folytatta Varga Lőrinc. – Szeretném kiemelni, hogy hatalmas segítség volt számomra, hogy a Facebookon a teljes bonyhádi közösség támogatásáról biztosított. Ekkora erejű támogatást még nem éreztem soha, ezt szeretném megköszönni. Felemelő volt, de ezzel együtt ez hatalmas felelősségérzetet is adott, hogy egy kisváros áll mögöttem, szurkolnak, mert érzik, hogy értük is futok.

A verseny reggelén nem a legjobban ébredt a futó.

– Gyakorlatilag azt sem tudtam, hol vagyok. Reggel hatkor keltünk – az itthoni idő szerint 5 óra –, de erre már készültünk itthon. Reggeli, kis séta. A stadionban nagyon komoly lelki támasz volt, hogy édesanyám és testvérem, Sári kijöttek. A négy futamnak külön call room volt, amit a rajt előtt 25 perccel nyitottak. Ott megkaptuk a rajtszámokat, ellenőrizték a szögeinket, táskákat-vizeket elrakták. Aztán bevittek minket a pályára, ottani idő szerint 10.34-kor rajtoltam. Az járt a fejemben, hogy éljem túl – mondta nevetve a bonyhádi futó. – Az az igazság, hogy ez egy nagyon furcsa – talán beszűkült, vagy épp kitágult – tudatállapot számomra verseny előtt, ezekre a pillanatokra nem is szoktam emlékezni. Ilyenkor minden pörög a fejemben, miközben csak arra figyelek, hogy itt vagyok és jól csináljam. Nagyon furcsa volt az indítási mechanizmus, míg itthon maximum három másodpercre ellövik a rajtot, ott hat-nyolcat vártak. A helyezkedés, a ritmusváltások, a verekedések leküzdése, tolerálása nagyon jól ment 600-ig. Utána volt egy összerúgás, ahol fejben elszálltam, és már nem tudtam újra összerakni azt a ritmusváltást. A továbbjutó pozíció az utolsó 200 méteren elszállt. Rengeteget tanultam, hogyan készüljünk fel egy világversenyre, ott hogyan eddzünk, hogyan toleráljuk hogy többen vagyunk. Abból, hogy nem tudtam továbbjutni az első 16-ba, ismét olyan motivációkat szereztem, mint a tavalyi elmaradt kenyai versenyből. Örültem hogy futhattam, képviselhettem az országot, Bonyhádot, a gimnáziumot, a családomat, az AC Bonyhádot.

Varga Lőrinc a jövőjével kapcsolatos elképzeléseit is ismertette az interjúban.

– Az atlétika az életem része lesz, az élsport nem biztos – jelezte az atléta. – A sportág nélkül nem tudnék élni. Az érzés nélkül, hogy vágtatok, futok, kilométereket teszek meg, olyan helyekre jutok el akár a két lábammal, vagy akár a magyar csapattal, ahova amúgy nem tehetném – számomra ez nagyon fontos, és biztos hogy az egész életemre kihatással lesz. Az élsportot addig szeretném folytatni, amíg úgy érzem, hogy jólesik, örömömet lelem benne, és eredményt tudok elérni. Magyarországon szeretnék továbbtanulni és atletizálni. Az egyetem után viszont terveim szerint valahol Nyugat-Európában élnék egy ideig, hogy tapasztalatokat szerezzek.

A tokiói olimpiáért közel három másodpercet kell javulni

Varga Lőrinc a céljairól elmondta, most lesz egy kis nyári szünete, tíz-tizenhárom nap. Természetesen közben is kocog, enélkül nem tudna létezni. A világbajnokságon szerzett motiváció leginkább a téli felkészüléshez lesz szükséges, amikor már fél ötkor sötét van. Kezdődnek a hólapátolós edzések, a metsző reggeli hidegben és esőben futások, a sárdagasztások, az erősítések, a szökdelések. Következő célja? Az Európa-bajnokság jövőre Svédországban. Ha nagyon merészet szeretne álmodni, akkor a 2020-as tokiói olimpia. Az időeredményekről annyit nem árt tudni, hogy 1 perc 46 másodperc az olimpiai szint, Lőrincnek jelenleg 1:48.87-es ideje van. De addig még van két éve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!