Hírek

2010.02.02. 16:08

Hagyó: Lejárató kampány folyik ellenem, de visszalépek!

Nem indul Hagyó Miklós az országgyűlési választásokon - ezt a szocialista politikus maga személyesen jelentette be kedden.

Világgazdaság Online

"Eleget teszek az elnökség kérésének és visszalépek egyéni jelöltségemtől, a fővárosi listán betöltött harmadik helyemtől és visszaadom a közgyűlési mandátumomat is" - jelentette ki Hagyó Miklós kedden. Ezzel Hagyó Miklós szerint egyértelművé tette, hogy nem bújik a mentelmi jog mögé, bár országgyűlési képviselőségéről nem mond le. "Semmi olyat nem tettem, amivel megszegtem volna képviselői eskümet" - emelte ki a szocialista politikus.

Döntését azzal indokolta, hogy személyes csatájával nem akarja a baloldal neház helyzetbe hozni. "Az elmúlt 20 évben ilyen lejárató kampány még senki ellen nem folyt, mint ellenem, minden vizsgálattal bátran nézek szembe!"

Mióta a hétvégén nyilvánosságra került, hogy a BKV tanácsadói cégekkel kötött szerződései miatt előzetesbe helyezett Antal Attila terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra, vajmi kevés esélye maradt a volt főpolgármester-helyettesnek, hogy elkerülje a felelősségrevonást, ha valóban vádat emelne ellene a Fővárosi Ügyészség.

Hagyó Miklóst ezek után hétfőn szólította fel az MSZP, hogy mondjon le jelöltségéről. A korábban a BKV felügyeletét is ellátó szocialista politikus ugyanis előkelő helyen szerepelt a Szocialista Párt budapesti választási listáján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!