Hírek

2010.05.06. 11:38

Gyurcsány Ferenc nevethet majd a végén?

Nagy port kavart Gyurcsány Ferenc tegnap nyilvánosságra került röpirata. Egyesek úgy vélik, hogy hibát követett el a volt kormányfő azzal, hogy saját pártját ostorozza, mások szerint azonban Gyurcsány a megfogalmazott kritikákkal akár többségi támogatást is nyerhet a saját pártján belül.

Kulbrádió - InfoRádió

Nem biztos, hogy egy olyan népszerűtlen hitelét vesztett politikusnak, mint Gyurcsány Ferenc dolgozatban kellene ostoroznia pártját – mondta a Klubrádiónak Csizmadia Ervin. A politológus szerint a volt kormányfő helyesebben tenné, ha inkább háttérbe vonulna.

Csizmadia Ervin szerint az, hogy mégis Gyurcsány Ferenc állította fel az MSZP-ről röpiratában ezt az erősen kritikus és egyben önkritikus diagnózist, arra utal, hogy nem nagyon van cseresor a pártban, nincs a második vonalban senki olyan kaliberű figura, akire pártot lehetne építeni.

Csizmadia Ervin úgy látja, hogy a szocialisták túl sokat kormányoztak az elmúlt húsz évben, a kormányzás pedig elvette a párttól a levegőt, és ezért nem voltak képesek a belső reformjaikat megvalósítani.

Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádiónak nyilatkozva több lehetőséget tart elképzelhetőnek az MSZP és Gyurcsány ferenc jövőjét illetően. Vagy a többi csoport összefog Gyurcsány ellen, vagy megmaradt a szétszórt, gyenge ellenállás, és ez a korábbi miniszterelnök győzelmét jelentheti

Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc röpiratában elítéli a fiatalítást, nyíltan szembehelyezkedik Mesterházi Attilával - szögezte le az elemző. Hozzátette: a párt jövője mindenképpen a hitelesség visszaszerzésén múlik majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!