Hírek

2010.05.08. 16:48

Hatvan éves a Ferihegyi repülőtér

Hatvan évvel ezelőtt, 1950. május 7-én adták át a Ferihegyi repülőteret a polgári közlekedés számára, ennek alkalmából a Budapest Aiport Zrt. (BA) légi bemutatóval egybekötött ünnepséget szervezett szombaton.

MTI Eco

A rendezvény keretében megtartott sajtótájékoztatón Gerhard Schroeder, a BA pénzügyi igazgatója elmondta: az elmúlt évtizedekben számos átalakuláson, bővítésen ment át a Ferihegyi repülőtér, és ez így lesz a jövőben is, mivel jelenleg is nagy volumenű beruházásokat valósít meg a Budapest Airport.

Emlékeztetett: a magyar állam még 1947-ben negyvenmillió forintból három év alatt építette újjá a második világháborúban megrongálódott létesítményt, amely az évi egymillió fős forgalmat 1974-ben érte el. A második kifutópálya 1977-ben épült meg, a 2-es terminál pedig 1985-től fogadja az utasokat. Az évi 3,5 millió utast befogadó 2B terminált 1998 végén avatták fel, miután kevésnek bizonyult az évente 4 millió utas befogadására képes 1-es és 2A terminál. A repülőteret a légiforgalmi irányítás és a repülőtér üzemeltetésének 2002-es szétválása után 2005-ben privatizálták, amely révén a brit BAA vállalat vette át annak irányítását. A Budapest Airport Zrt. 2007-ben került a jelenlegi tulajdonos Hochtief Concessions AG irányítása alá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!