Hírek

2010.05.12. 14:52

Mennyivel kevesebb repülő szállt el felettünk?

2009-ben 2,58 százalékkal csökkent a magyar ellenőrzött légtérben irányított gépek száma. Mindezek ellenére a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 2,2 milliárd forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta az évet.

Világgazdaság Online

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 100 százalékos tulajdonosa, a Magyar Állam 2010. május 10-én elfogadta a társaság 2009. évi Éves Beszámolóját. A 2009. évben a magyar légtéren átrepülő forgalom 1,36 százalékkal, a Ferihegyi le- és felszálló forgalom 7,69 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest.

A HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányítói a tavalyi évben mintegy tizenhatezerrel kevesebb gépet szolgáltak ki, ami így az összforgalom 2,58 százalékos csökkenését jelenti az előző évhez képest.
 
A jelentés szerint a Társaság 2009-ben közel 24 milliárd forint árbevételt ért el, ami 19,1 százalékos növekedés a 2008-as évhez képest. A HungaroControl Zrt. 2009-es mérleg szerinti eredménye meghaladta a 2,2 milliárd forintot.

A légi közlekedés ismét fellendülni látszik. Míg a 2009-es év első három hónapjában a magyar légiforgalmi szolgálatok összesen 113 136, addig 2010. január és március között 118 549 gépet irányítottak, ezzel a magyar légtérben irányított forgalom +4,78 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!