Hírek

2010.06.14. 10:29

2012-től állítják vissza három évre a GYES-t

Soltész Miklós a Duna Televízió reggeli háttérműsorában elmondta: reális és tartható döntés, hogy 2012-től kaphatják ismét három évig a GYES-t a kismamák. A szociális államtitkár kiszámítható családpolitikát szeretne.

Duna Televízió

A szociális államtitkár fontosnak tartotta az adományok Áfa-tartalmának néhány napon belül várható eltörlését.  Soltész Miklós kijelentette: 2012-től állítják vissza a GYES-t három évre. Szerinte ez a döntés reális és tartható. Sőt, a költségvetésre is kedvezően hat majd ez a megoldás, mert míg egy gyermek bölcsődei elhelyezése évente egymillió forintjába kerül az államnak, addig a GYES egy évben 350 ezer forint körül mozog.

Az államtitkár úgy vélte, ha az édesanya otthon maradhat a gyermekével három éves korig, az mind érzelmileg, mind más szempontból óriási segítség a gyermek fejlődése szempontjából.  Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a családpolitika egésze kiszámítható legyen, és fontosnak mondta, hogy ennek jelentőségét az ellenzék pártjai is megértsék. Példaként említette Franciaországot, ahol nézete szerint azért haladja meg a gyermeklétszám-növekedés az európai átlagot, mert kiszámítható a családpolitikájuk. És mindegy, hogy ki kerül kormányra, megtartják a családpolitikának azon elemeit, amelyek a kiszámíthatóságot jelentik.

Az elmúlt nyolc évben Soltész Miklós szerint a családpolitikát összekeverték a szociálpolitikával, segélyezési politikával. A rendszer ráadásul nem ösztönzött sem a gyermekvállalásra, sem a gyermekek felnevelésére. Ezen a helyzeten próbál változtatni már bejelentett intézkedéseivel az új kormány

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!