Hírek

2010.06.19. 05:22

A „Fidesz-úthenger” és a NER

Ha igaz a mondás, miszerint „a rókát nem lehet leszoktatni a tyúklopásról” (márpedig biztos igaz, hiszen maga Orbán Viktor mondta), akkor azon sem kell csodálkozni, hogy a kormányzópárt ismét elővette az „egészpályás letámadás” nevű csodafegyvert, amellyel 1998 és 2002 között egyszer már próbálkozott, ám amit ezúttal az akkorinál nagyobb elszántsággal és – hála a kétharmadnak – jóval „eredményesebben” alkalmaz.

Stanga István

Bevallom, nem igazán értem, hogy az ellenzéki pártok és a különféle civil szervezetek miért vannak úgy felháborodva a kétharmados országgyűlési többséggel rendelkező Fidesz úthengerszerű kormányzati tevékenységén,  ugyanis, ha igaz az a mondás, miszerint „a rókát nem lehet leszoktatni a tyúklopásról” (márpedig biztosan igaz, hiszen nem más, mint maga Orbán Viktor mondta), akkor azon sem kell csodálkozni, hogy a kormányzópárt ismét elővette azt a csodafegyvert, amellyel 1998 és 2002 között egyszer már próbálkozott, ám amelyet ezúttal az akkorinál nagyobb elszántsággal és – a kétharmadnak köszönhetően – jóval „eredményesebben” alkalmaz. Az „egész pályás letámadás” névre hallgató művelet lényege az Orbánék  által fontosnak tartott hivatalok és posztok azonnali és totális megszállása pártkatonák és lojális „civilek” révén, nem különben pedig a jogszabályok tömegének a Fidesz számára kedvező megváltoztatása. Lehet persze, azt állítani, hogy itt nem annyira a demokratikus keretek feszegetéséről, mint inkább az ellenzéki pártok afféle kollektív paranoiájáról van szó, csakhogy a tények teljesen mást mutatnak. Ott van legelébb is az Alkotmánybíróság tagjait jelölő – mindezidáig ellenzéki többségű – bizottság összetételének a megváltoztatása azzal az álságos indoklással, miszerint a testület így „a választópolgárok akaratából létrejött parlamenti arányokon” alapul majd.  Álságos, mondom, ugyanis mindenki tudja, hogy az ellenzéki többségre e bizottságban azért volt szükség, mert kizárólag az Alkotmánybíróság az, amely felülbírálhatja a T. Házban született döntéseket, így ha az egyedüli  ellensúly is kikerül a rendszerből, a kormánypárt fölött megszűnik minden kontroll. De ugyanebbe az irányba mutat az Állami Számvevőszék elnöki posztjának pártkatonával való betöltése (az e tisztségre kinézett Domokos Lászlót amúgy a furcsa költségtérítési és anyagi ügyei miatt is támadják), avagy az Országos Rádió és Televízió Testületet felváltó új médiahatóság vezetőjének, Szalai Annamáriának a 9 (!) esztendőre szóló bebetonozása, amely időtartam megint csak kuriózum a hazai demokrácia történetében.  

No, és ha már a szakma, a sajtó került szóba, nem mehetek el szó nélkül amellett a döbbenetes jogszabálytervezet mellett, amelyet a kormánypárt „médiatörvény” gyanánt ütött össze, s amely a megcsúfolása mindannak, amit a nagyvilág boldogabbik (hadd ne mondjam: demokratikusabb) felén gondolnak a véleménynyilvánítás, no, meg persze, a sajtó szabadságáról. És itt nem elsősorban arról van szó, hogy a Fidesz az elképzeléseiről se a Sajtószakszervezettel, se pedig az újságírók szakmai szervezeteivel nem egyeztetett (ez igen sokat elárul arról, mennyire is kell komolyan venni a  Nemzeti Együttműködés Rendszerét), mint inkább a viharos gyorsasággal elkészült törvénytervezet joggal kifogásolható tartalmi elemeiről. Vegyük példának okáért az úgynevezett „médiaalkotmány” azon passzusát, amely mind az írott, mind pedig az elektronikus médiumok számára tájékoztatási kötelezettséget ír elő „a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, illetve a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről”..., amely követelménnyel nemcsak az a bajom, hogy a kiötlői nagy valószínűséggel a Kádár-éra agit-proposainak sajtóirányítási kézikönyvét tekintették mintának, de az is érdekelne, vajon miből gondolják valakik, hogy a magántulajdonban lévő lapok, rádiók és televíziók számára előírhatók úgymond kötelező témák. No, és azt ki vagy kik döntik majd el, hogy mely események bírnak jelentőséggel a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára? A Tisztelt Ház? A Fidesz elnöksége? Netán Orbán Viktor vagy Kósa Lajos egyszemélyben? Avagy inkább a „médiaalkotmányt” jegyző Rogán Antal és Cser-Palkovics András? Ennél is elképesztőbb azonban annak a „válaszadási jog”-nak a beemelése a tervezetbe (ez alapján valaki nem kizárólag akkor kérhetne helyreigazítást, ha róla valótlan tényt állítanak, illetőleg valós tényt hamis színben tüntetnek fel, de akkor is, ha úgy érzi, hogy megsértették), amit annak idején „lex Répássyként” ismerhetett meg a nagyközönség, és amit az Alkotmánybíróság rögtön le is söpört az asztalról, mondván, a tervezet  egyaránt sértené a véleménynyilvánítási, a szólás- és a sajtószabadságot is. (Amennyiben a törvény eme részét elfogadják, úgy Szlovákián kívül mi leszünk az egyetlen olyan ország, ahol véleményt is helyre lehet igazítani, és ez bizony eléggé kétes dicsőség.) Ami meg azt a meglátást illeti, hogy tudniillik a hatalom új birtokosaiból hiányzik mindenfajta önmérsékletet és nagyvonalúság..., nos, e tekintetben meg kell védenem a Fideszt, ugyanis ilyesmiket nem ígértek. És ezt be is tartják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!