Hírek

2010.06.30. 11:14

A gazdagabbak is jobban járhatnak a családi adózással

Igen érzékenyen érintheti a jövedelmi viszonyokat a családi adózás bevezetése. Az adórendszer tervezett változásait ezért részletes hatásvizsgálatoknak kell megalapozniuk az Ecostat szakértői szerint. A makrogazdaságiak mellett az egyes rétegekre, csoportokra való hatásokat is megvizsgálták legutóbbi kutatásukban.

VG

A jelenlegi elképzelések szerint a személyi jövedelemadót (szja) a családi jövedelemadó (csja), a progresszivitást pedig az egykulcsos adó váltaná fel. Mivel konkrétabb elképzelések még nincsenek, a kutatók három hipotetikus forgatókönyv eredményeit hasonlították össze 2010-re vonatkozóan.

Az első alternatív forgatókönyvben 16 százalékos lineáris szja-t feltételeztek adójóváírás nélkül. A másodikban a jelenlegi kulcsokkal számoltak, de itt már feltételezték, hogy az adóalapot csökkenteni lehet az eltartott gyermekszám függvényében: a levonható összeg egy gyermek esetében egy-, két gyermeknél három-, ennél több gyermek esetében hatmillió forint. A harmadik forgatókönyvben az előzőhöz hasonló csja-val számoltak, de ezt kombinálták a 16 százalékos egykulcsos változattal. Azt számolták ki tehát, milyen jövedelmi réteghatásai lettek volna 2010-ben, ha a jelenlegivel szemben az említett változatok valósulnak meg.

A táblázat az egyes jövedelmi tizedekre történő hatást mutatja (az első tized a legszegényebbeket foglalja magában). A százalékos értékek a 2009-hez képest vett elmozdulásokat jelentik egy főre számítva. Természetesen a lineáris adókulcs érvényesítése önmagában a jövedelemkülönbségeket mélyíti, ebben a forgatókönyvben csak a felső négy jövedelmi tized helyzete javult volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!