Hírek

2010.06.11. 09:49

Átalakuló szja - Mennyi marad a zsebben?

A társasági adó átalakítására – a 10 százalékos adókulcs határának 500 millió forintos nyereségben történő meghatározására – már az idén sor kerül, ráadásul az új kormány ennek igénybevételét nem köti semmilyen további feltételhez.

Világgazdaság

Ez az intézkedés 2010-ben 70 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál. Július 1-jétől megszűnik tíz kisadó, köztük a három megmaradt vagyonadó és a vállalkozások kommunális adója.

Ezek esetében a bevételek alig vagy egyáltalán nem haladták meg a beszedési-adminisztrációs költségeket. A tb-járulék csökkentésére költségvetési korlátok miatt az idén nem kerülhet sor, és valamennyi módosítás esetében igaz, hogy azok hatálya nem lesz viszszamenőleges.

Nagyjából ezek a részletek derültek ki a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón a kormányzati adómódosítási tervekről. Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt is leszögezte: a személyi jövedelemadózást (szja) úgy fazoníroznák át, hogy egyetlen réteg nettó jövedelmi pozíciója se romoljon. Egyelőre nem döntöttek a szuperbruttósítás kivezetésének ütemezéséről, valamint a családi adózás felé mutató elemek „adagolásáról” sem, ám az biztos, hogy e módosításokra a 2012-ig tartó átmeneti időszakban sor kerül.

A nettó jövedelmek megőrzésére vonatkozó kormányzati „ígéretet” annyiból nem lesz egyszerű betartani, hogy ha az szja átalakítása „egy csapásra” történne, az alacsonyabb keresetűek igen rosszul járnának. Az adó-jóváírás ma havi 70 ezer forintos bruttó bérig garantálja az adómentességet, így a járulékok levonása után a nettó bér jelenleg 58 ezer forint. A kilátásba helyezett módosítások hatására ez lapunk számítása szerint 47 ezerre csökkenne, és az új szisztéma valójában havi 210-220 ezer forintos bruttó jövedelem felett lenne előnyös az adózók számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!