Hírek

2010.06.18. 05:03

Novák Előd, a „kisebbségbarát”

Igencsak nagyot tévednek mindazok, akik úgy gondolják, hogy Novák Elődnek csak az egyik vagy a másik haza kisebbséggel van baja, hiszen a Jobbik parlamenti képviselője és alelnöke a jelek szerint egyformán viszolyog mindegyiktől. Amely érzésnek aztán az országgyűlés kulturális bizottsága ülésein időről időre hangot is ad.

Stanga István

Mondjanak bármit is a rosszakarók, azt azért mindenképpen megnyugtató látni, hogy Novák Előd, a Jobbbik harmincéves alelnöke és országgyűlési képviselője egyetlen magyarországi kisebbséggel se kivételez: egyformán rühelli mindegyiket, legyen szó cigányokról, melegekről, vagy mondjuk az itt élő nemzetiségiekről. És minthogy a ifjú politikus a választók jóvoltából immáron a parlamentben is hangot adhat elég sajátságos világlátásának, így egy ideje a szélesebb közvélemény is megismerheti Novák és a hozzá hasonlók „toleranciáját” és különös demokráciafelfogását. És bár csak pár nap telt el azóta, hogy a Vona-csapat emblematikus figurája (aki a minap – egyedüliként a Jobbikkal – nemmel voksolt a kormánypártnak a nemzeti együttműködésről szóló, nem kis vitát kiváltó politikai nyilatkozatára) a T. Ház kulturális bizottságának ülésén kisebbfajta botrány okozott a Nemzeti Színház főigazgatójának, Alföldi Róbertnaklerobertázásával, most újfent csak sikerült indulatokat keltenie, amikor is az imént említett bizottság az előadóművészeti törvény azon módosításáról vitázott, amely a nemzeti és etnikai kisebbségi színházak úgynevezett pozitív diszkriminációját célozza. A magát radikálisnak valló párt politikusa ugyanis e kérdéskör tárgyalása során azt mondta – szó szerint idézném –, „a többséget támogassuk, ne a kisebbséget. Önmagában nem érték, ha valaki egy kisebbséghez tartozik, nem érzem indokoltságát annak, hogy ezen az alapon részesítsünk pozitív diszkriminációban színházakat Magyarországon. Ez rasszista javaslat, és fajelméletről van szó.”

No, már most, ez a történet túlságosan sok szót nem érdemelne – elvégre egy olyan valakivel, aki a honi kisebbségi színjátszás támogatása kapcsán mindeféle „rasszizmusról” és „fajelméletről” handabandázik, nincs nagyon mit kezdeni –, ha Novák rendkívül ostoba és szűklátókörű álláspontja nem állna ellentétben még azokkal az elvekkel is, amelyeket a Jobbik alelnöke valamikor vallott, sőt, talán vall ma is. Mert ha Novák az eltelt évek során el is felejtette volna, ki volt az a fiatal jobbikos, aki 2005. szeptember 26-án azért tüntetett a Parlamentben a mai kományzópárt és személy szerint Orbán Viktor ellen, mert azok – a korábbi ígéreteiket megszegve – feltétel nélkül szavazták meg annak a Romániának az uniós csatlakozását, amely nagyon-nagyon sokáig egyáltalán nem úgy kezelte a magyar kisebbséget, ahogy azt az európai normák megkívánták, magam még jól emlékszem, hogy azt a magányos demonstrálót Novák Elődnek hívták. Ezért én most nem is a mai, hanem attól a régebbi Novák Elődtől kérdezem, hogy vajon mit szólna, ha a romániai, szlovákiai, ukrajnai és szerbiai Novák Elődök épp az ő érvelésével söpörnék le az asztalról például a nagyváradi Állami Magyar Színház, a temesvári Csiky Gergely, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a kassai Thália vagy a révkomáromi Jókai Színház, netán a szabadkai Kosztolányi Dezső, illetve a beregszászi Magyar Drámai Színház támogatási kérelmeit, utóvégre – amiként azt Nováktól tudjuk – a többséget kell segíteni, az pedig „önmagában nem érték”, hogy valakik a határainkon túl élő honfitársainknak magyar nyelven színházat csinálnak. Nos, szerintem egy kulturális bizottsági tagnak sokkal inkább ezen kellene gondolkodnia, semmint ülésről ülésre minden ökörséget összahordania.        

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!