Hírek

2010.09.18. 09:50

A magyarok többsége nem ért egyet az afgán misszióval

A megkérdezettek 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy Magyarország részt vegyen az atlanti szövetség afganisztáni missziójában - derül ki a Népszabadság által készített közvélemény-kutatásból. 35 százalék támogatja a részvételt, 14 százalék felelt „nem tudommal”.

Népszabadság

A megkérdezettek 43 százaléka szerint szerepvállalásunk inkább gyengíti Magyarország biztonságát. Ez elég nagy arány, azonban árnyalja a képet, hogy 19 százalék szerint inkább erősíti, 20 százalékuk pedig úgy véli, nincs hatással rá.

A kivonulás mellett kardoskodók szerint azonban Magyarországot nem fenyegeti terrortámadás (hacsak az afganisztáni szerepvállalás miatt nem), a nálunk élő kiszszámú muszlim közösség mérsékelt és békés, és nem érdemes egy bukásra ítélt misszióban részt venni, ami csak viszi a pénzt, és magyarok életét követeli. Ebből a szempontból a közvélemény megosztottnak tűnik.

Érdekes kérdés, ahhoz képest, hogy 2003-tól részt veszünk az afganisztáni misszióban, 2006-tól komolyabb szerepet vállalva, valójában talán csak most, a halálesetek kapcsán alakult ki szélesebb vita arról, mit is keresünk mi ott - írja a lap. Ezzel is összefüggésben állhat, hogy a megkérdezettek 66 százaléka nem érzi megfelelőnek a kormányzati tájékoztatást a magyar katonák afganisztáni tevékenységével kapcsolatban.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!