Hírek

2010.09.04. 15:18

Szeptember közepétől drágulhat a kenyér

A szakértők szerint a fehér kenyér fogyasztói ára az áremelkedést követően közelíthet a kilogrammonkénti 300 forinthoz.

bama (Forrás: MTI)

E hónap közepétől akár már több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok, bolthálózatok és áruházláncok között - mondta Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára pénteken az MTI-nek. A szakember az áremelést a gabona, illetve a liszt árának drasztikus emelkedésével, továbbá az energia- és szállítási költségek növekedésével indokolta. A főtitkár szerint egy kilogramm fehér kenyér átadási ára, amiért a sütőipari vállalkozások a kiskereskedőknek adják a kenyeret 160-190 forint között van.

Az átadási ár nagymértékben függ attól, hogy melyik üzletnek szállít a vállalkozás és az ország mely részén működik a cég - tette hozzá Werli József. A fogyasztói ár területenként és boltonként eltérően az említett kenyérfajtánál 170-260 forint között mozog kilogrammonként.  Így a szakértők szerint a fehér kenyér fogyasztói ára az áremelkedést követően közelíthet a kilogrammonkénti 300 forinthoz. A szakértők úgy vélik, hogy azokon a helyeken, ahol magasabb az átadási ár, ott 15-20, máshol pedig akár 25-30 százalékos átadási árnövekedés is indokolt lehet.

Werli József cáfolva a Magyar Agrárkamara korábbi állítását, hogy egy kilogramm kenyér árában a liszt költsége 20-22 százalék lenne kijelentette: ez az arány eléri a 32 százalékot. A kenyér árának másik harmadát az energia- és szállítási költségek teszik ki, míg a fennmaradó 33 százalékot a bérköltségek és a közterhek adják.

A szakember jelezte azt is, hogy a liszt áremelkedése a korábbiakhoz képest már elérte a 80-90 százalékot, 45-46 forintról 82-85 forintra emelkedett. A mintegy 40 forintos kilogrammonkénti emelkedésből Werli József szerint az következik, hogy az előállítási költség, akár 30 forinttal is emelkedhet kilogrammonként.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!