Hírek

2010.10.30. 16:35

Az MSZP szerint harácsolás a 2011-es költségvetés

Az MSZP szerint a jövő évi költségvetés - az eddig megismert formájában - "harácsolásból és a dolgozók, illetve a nyugdíjasok megsápolásából áll". Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja úgy fogalmazott: ezt költségvetésnek nem is merné nevezni.

MTI

A szocialista politikus - arra utalva, hogy Matolcsy György a talpra állás költségvetésének nevezte a 2011-es büdzsét - hangsúlyozta: van igény a költségvetés talpra állítására, hiszen a Fidesz az elmúlt hónapokban a feje tetejére állította azt. Kifogásolta, hogy ez a tervezett büdzsé kizárólag a bevételi oldalra összpontosít, és a kiadásoknál nyoma nincs a racionalizálásnak.

Arra a bejelentésre reagálva, miszerint a közszféra jelenlegi 690 ezres létszámát 25-30 ezerrel kívánja csökkenteni a kormány jövőre, Szanyi Tibor úgy reagált: érezni lehetett eddig is, hogy a kirúgások időszaka még nem ért véget, folytatódik a politikai tisztogatás. 

Szanyi Tibor úgy látja: ha ismét pedagógusokat, orvosokat vagy más hasonlóan fontos társadalmi szolgáltatásokat végző dolgozókat akarnak kirúgni, azzal "tovább ássák Magyarország sírját". Ha a semmihez nem értő nemrég felvett "fidesznyikokat" kívánná elbocsátani a kormányzat, annak örülnénk - tette hozzá az ellenzéki képviselő.
 
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szombati kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a jövő évi költségvetés GDP arányos eredményszemléletű hiánya 2,94 százalék lesz. A kormány október 27-én elfogadta a jövő évi költségvetést, amelyet 2,94 százalékos eredményszemléletű (ESA) hiány mellett a 2,8 százalékos pénzforgalmi hiánnyal tervez, ez utóbbi fogalmazódott meg az IMF-EU megállapodásban - mondta a miniszter.
 
Közölte, hogy a közszféra jelenlegi 690 ezres létszámát 25-30 ezerrel kívánja csökkenteni a kormány jövőre. Ennek nagyobb része, megközelítőleg 25 ezer fő az évenként szokásos természetes fogyás, a többiek pedig a magánszférába kerülhetnek - jelezte a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György elmondta: a központi költségvetési intézményeknél 5 százalékos, a költségvetési háttérintézményeknél 10 százalékos lesz a létszámleépítés, 5 százalékos dologi költségcsökkentés mellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!