Hírek

2010.10.26. 15:38

Nem elég nemzeti a Fiat vezére az olaszoknak

Sergio Marchionne, a FIAT vezérigazgatója számtalan vezető politikus haragját magára vonta, miután közölte, hogy cége jobban teljesítene Olaszország nélkül.

Automotive News - Világgazdaság Online

"Marchionne inkább kanadai, mint olasz. A szavai inkább egy külföldi topmenedzser szájába valóak" – fogalmazott Gianfranco Fini, az Alsóház elnöke az Automotive News tudósítása szerint. A FIAT vezére ezt a kommentárt azzal érdemelte ki, hogy a közelmúltban kijelentette: egyetlen eurónyi profitot sem termelnek az olaszországi üzemek és az öt helyi gyár teljesítménye összesen nem éri el az egyetlen lengyel üzemét. Marchionna egyébként Olaszországban született, de 14 évesen kivándorolt Kanadába és 2004 óta vezeti a konszernt.

Az autóipari szakértők többsége szerint Marchionne mentette meg a FIAT-ot az összeomlástól, a politikusok viszont most hangsúlyozzák, hogy a cég erejét az adófizetői pénzeknek köszönheti, és a cég csakis azért nem dőlt be, mert az állam rendszeres támogatásban részesítette.

A nemzeti érzülettől fűtött olasz politikusok még azt is felvetették, hogy a FIAT cserbenhagyja Olaszországot most, hogy 20 százalékos részt vásárolt az amerikai Chryslerből. Az autógyár viszont többször hangsúlyozta, hogy marad hazájában, mi több: Marchionne 20 milliárd eurós befektetést és a termelés megkétszerezését ígérte az olasz gyáraknak, ehhez viszont rugalmasabb és hosszabb munkaidőt kért. Az olasz szakszervezetek egy részt viszont mereven ellenáll a FIAT kéréseinek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!