Hírek

2010.10.21. 08:02

Nyugtalanítják a nyugdíjpénztárakat a kormány kijelentései

Megvizsgálja a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos magyar terveket az Európai Bizottság – közölte tegnap Amadeu Altafaj Tardio. Az Európai Bizottság véleménye szerint nem tartós deficitcsökkentő lépés az átirányítás

VG

Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője hozzátette: az eddigi „nagyon előzetes” információik alapján úgy látják, nem tekinthető tartós deficitcsökkentő lépésnek a nyugdíjjárulékok átirányítása az állami kasszába.

„Kizárólag a jelenlegi nyugdíjak finanszírozására használná fel a kormány a magánnyugdíjpénztárakról szóló szabályozás módosításából befolyó milliárdokat” – ezt már a törvényjavaslat tegnapi általános vitájában, az Országgyűlés előtt mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. E kijelentés annyiból nem meglepő, hogy a büdzsé évek óta közel 600 milliárd forinttal járul hozzá a nyugdíjkassza egyensúlyához, az államhoz visszatérő milliárdok „fogadása” tehát nem okozhat gondot a kabinetnek.

Köztudott, hogy a második pillér felállítása miatt az állam nagyjából évi 360 milliárd forinttal kénytelen kiegészíteni a nyugdíjalap bevételeit, a 2010-es költségvetési törvényben e soron egészen pontosan 372,4 milliárd forint szerepel. Emellett azonban a költségvetés további több mint 240 milliárd forintot utal át az idén a nyugdíjbiztosítónak annak érdekében, hogy esély legyen az egyensúly megőrzésére a jelenleg egyébként közel 10 milliárd forintos többletet mutató alapnál. Legalább ekkora – a sokszor emlegetett 360 milliárd forint feletti – összegre tehát még mindig igaz az, hogy azt a kormány a nyugdíjak finanszírozására költi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!