Tölgyessy Péter elhallgattatása

Teljesen mindegy, kedveli-e valaki Tölgyessy Pétert, a liberálisok egykori elnökét, a Fidesz volt parlamenti képviselőjét, vagy ki nem állhatja, annyit mindenképp el kell ismerni, hogy azok az elemzései, amelyeket a Kossuth Rádió „180 perc” című reggeli műsorában hallhattunk tőle igencsak hosszú időn keresztül, nem kizárólag érdekesek, tanulságosak és következetesek voltak, de meglepően tárgyilagosak is, ami – ismerve a hazai viszonyokat – különösen becsülendő. Mindez persze, egyáltalán nem véletlen, ugyanis azok, akik figyelemmel kísérték a rendszerváltás idején feltűnt Tölgyessy szakmai és politikai pályafutását, tisztában lehetnek azzal, hogy esetében egy autonóm (vagy inkább öntörvényű?) figuráról van szó – nem véletlen, hogy Magyar Bálint és társai pillanatok alatt eltávolították az SZDSZ éléről –, aki ráadásul egy olyasféle konzervatív-liberális szemszögből vizsgálja a magyarországi gazdasági-társadalmi folyamatokat, amely kellő távolságot biztosít számára a létező összes politikai erőtől. Ami bár dícséretes dolog, ám kis hazánkban nem feltétlenül erény. Olyannyira nem, hogy Tölgyessy máris ultimátumot kapott a Fidesztől – pontosabban Gazsó L. Ferenctől, a Kossuth új főnökétől, aki azonban nyilvánvalóan „csak” az ítéletvégrehajó –, hogy vagy hajlandó lesz közösen elemezgetni a Fidesz-közelinek ismert politológussal, Lánczi Andrással, vagy vége a műsorának. Tölgyessy nem  engedett – még pontosabban: most se engedett – a zsarolásnak. Épp úgy nem, mint amikor a szocialisták akartak rátukmálni egy Gyurcsány-barát elemzőt. Csakhogy míg ez utóbbi ellenszegülés megtorlatlan maradt, most rögvest érkezett a selyemzsinór.

És bár teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Tölgyessy esete nemhogy az országot, de még csak a média világát sem rengeti meg, mégis fontosnak tartom a történetről beszélni, lévén az minden másnál jobban szemlélteti, miként is képzeli el a kormánypárt a nem létező „nemzeti együttműködés” soha nem létezett rendszerének a sajtóját. Mert ha az adófizetők pénzéből fenntartott médiumok Fidesz általi megszállásával kapcsolatban lehetett és lehet is azzal érvelni, hogy jó, jó, ez valóban nem valami elegáns eljárás, dehát a hatalomnak ez a szokása, vagy ha a minden eddiginél vitathatóbb médiatörvényről állíthatják is egyesek, hogy a túlkapásai dacára bizonyos rendet azért mégiscsak teremt (hát, igen, a tálibok uralta Afganisztánban is volt egyfajta „rend”), a Tölgyessy Péterrel történtekre egyszerűen nincs magyarázat. Azaz mégis... Ha azt feltételezzük, hogy a sajtóval szemben a kezdet kezdetétől rendkívül paranoiásan viselkedő Forradalmi (Munkás-Paraszt) Kormányt – ami ugye, már „megoldotta” a közszolgálati rádió és televízió kézivezérlését, és ami mostanság fáradozik az „ellenséges sajtó” megfélemlítésén – már az is roppant módon zavarja, ha valaki viszonylag tárgyszerűen értékeli a hazai eseményeket, ahelyett, hogy szorgosan és látványosan nyalna a nép és „a történelem ura” segítségével kétharmados parlamenti többséggel rendelkező – „kiválasztott” – pártnak. Ehhez képest szerencsétlen Tölgyessy mindig azt mondta, amit látott, érzett, gondolt..., és ami a jelek szerint Fidesz-országban nem megengedett. Persze, úgy is felfoghatjuk a dolgot, hogy a politikai elemző egy újabb tapasztalattal lett gazdagabb. Az ő szakmájában ez akár még hasznos is lehet.