Hírek

2012.10.17. 07:19

Obama egyenlített a tévében

Barack Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát - jelentette helyi idő szerint kedd éjjel a CNN hírtelevízió.

mti

A CNN és az ORC közvélemény-kutató intézet közös villámfelmérése szerint az elnök 46:39 százalék arányban bizonyult jobbnak republikánus kihívójánál, Mitt Romneynál. Az első, október 3-i vitából a felmérések és az elemzések túlnyomó többsége szerint Romney került ki győztesen.



Éles pengeváltások jellemezték a helyi idő szerint kedd este megrendezett második elnökjelölti tévévitát. Obama, aki ígéretéhez híven agresszív és energikus vitapartnernek mutatkozott. Azt állította, hogy ellenfele ahhoz a republikánus gazdaságpolitikához kíván visszatérni, amely egyszer már pénzügyi válságba sodorta Amerikát. Elmondta, kihívójának gazdasági programja - beleértve a javasolt adóreformot - a gazdagokat preferálja a középosztállyal szemben.
   
Romney kisebb döccenőkkel ugyan, de hozta az első vita során nyújtott határozott és kiegyensúlyozott teljesítményét. Alapvetően azzal vádolta riválisát, hogy az nem teljesítette négy évvel ezelőtti választási ígéreteit, és hogy nem tudta beindítani az amerikai gazdaság növekedését. Romney azt állította önmagáról, hogy a magánszektorban szerzett tapasztalatai alapján képes lenne e növekedés beindítására.
   
A legélesebb összecsapás a bengázi amerikai konzulátus elleni terrortámadás ügyében alakult ki. Romney szerint a tragédia oka az Obama-kormány közel-keleti politikájának kudarca. Obama a bengázi támadás elkövetőinek felelősségre vonását ígérte, és visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint kormányának bármely tagja is félre kívánta volna vezetni a közvéleményt.
   
A másfél órás vita legdrámaibb pillanata az volt, amikor Mitt Romney, aki bírálta a kormánynak az incidenssel kapcsolatos kommunikációját, megkérdőjelezte, hogy Barack Obama a támadás másnapján a Fehér Ház Rózsakertjében valóban "terrorcselekménynek" minősítette-e a történteket. A republikánus elnökjelölt csak akkor hagyott fel a kétkedéssel, amikor a moderátor, Cindy Crawley is megerősítette, hogy a "terrorcselekmény" kifejezés valóban elhangzott, ahogy azt az elnök állította. (A beszédnek a Fehér Ház által kiadott hivatalos szövege szerint az elnök kijelentette: "egyetlen terrorcselekmény sem ingatja meg soha ennek a nemzetnek az eltökéltségét".)
   
A vita során mindkét politikus az amerikai középosztály és kisvállalkozók védelmezőjeként tüntette fel magát. Obama ugyanakkor felrótta ellenfelének, hogy az átlagosnál jóval kevesebb adót fizet, és hogy cégei Kínában fektetnek be. Romney azzal vágott vissza, hogy az elnök nyugdíjbefektetési csomagjában is vannak kínai papírok.
  
Az elnökjelöltek első, október 3-án kamerák előtt lezajlott összecsapásában Obama vereséget szenvedett kihívójától, ami kiélezte a Fehér Házért folytatott versenyt. A Reuters és az Ipsos keddi közös felmérése szerint ugyanakkor Romney akkori kiváló teljesítményének hatása múlófélben van, és az elnök ismét 46:43 százalék arányban vezet. A Gallup és a USA Today viszont, ugyancsak kedden, 4 százalékpontos előnyt mutatott ki Romney javára abban a 12 "ingaállamban", amelyek választása el fogja dönteni a Fehér Ház sorsát. Nem kis meglepetést okozott ugyanakkor ez utóbbi felmérésnek az a megállapítása, hogy az elnök előnye a kezdetektől őt preferáló női választók körében egyetlen százalékpontra zsugorodott.
   
A jelentősebb közvélemény-kutatásokat átlagoló RealClearPolitics adatai szerint Romney kedden, három héttel a választás előtt, 0,3 százalékponttal vezetett az országos támogatottság terén. A november 6-i elnökválasztásig Obama és Romney még egy alkalommal,a  jövő hétfőn csap össze a floridai Boca Ratonban, a Lynn Egyetemen.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!