Hírek

2013.07.24. 14:25

Művészetek Völgye - immár huszonharmadszor

A hét végén megkezdődik a sokak által várt "Völgy", a Művészetek Völgye. A találkozások fesztiválja idén is neves művészekkel találkozhatnak a fesztiválozók. És persze egymással.

Farkas Péter

Az idén július 26-tól augusztus 4-ig tartó Művészetek Völgye különleges helyet tölt be a magyarországi fesztiválok sorában. A völgybarátok a legtöbbször nem azért jönnek ide, hogy megnézzenek egy nagy koncertet, egy jó előadást, hogy mások által felépített, programozott szórakozáson vegyenek részt, hanem azért, hogy megéljék a hely hangulatát és megéljenek találkozásokat. Ez a völgy igazi értéke: a találkozások.

Aki járt már a Káli medencében, a völgyfalvakban, az tudja, hogy ez a hely nem csak gyönyörű, de az ideérkező városi emberek lelkét is megragadja és megszelídíti, visszahúzza egy kicsit ide a földre, az emberek közé. Nem is lehetne ez másképpen, hiszen ki ne tudna őszinte lenni stoppolás, szalonnasütés, sátorállítás, vagy éppen kerti zuhanyzás közben. Jöjjön a vendég akárhonnan, ismeretlenekkel találkozva egy kis idő után úgy fog ülni az asztalnál vagy a nézők soraiban, mintha régi jóbarátaival volna együtt.

A Völgy fellépői az előző években megszokott módon udvarokba tömörülnek. Minden udvarnak van házigazdája, vendégművészei – és legesleginkább saját hangulata.

Palya-udvar

Palya Bea, a művészetek hölgye udvara, idén még nagyobb hangsúlyt fektet a családbarát szemléletre, a család egységében gondolkodva alakult ki az udvar mozgalmas programkínálata. Fellépők között jazz zenészek, színészek, mesemondók, jelesül a Presszó Tangó Libidó, Dés László és Berecz András.

Muharay udvar

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség új felfedezőútra hívja a Völgy látogatóit. A falut, "A mi falunkat" szeretnék bemutatni a Kapolcsra látogatóknak és a "nép művészetét".

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A fesztivál honlapján interaktív térképen böngészhetünk a helyszínek között
[/caption]

Völgykomolyzene - Katolikus templom

A kapolcsi katolikus templom idén a Zeneakadémia, Snétberger Központ diákjai és historikus zenészek közreműködésével hozza el a komolyzenét a völgybe.

Kapolcsi Hobo Klub

A mester idén is tiszteletét teszi a Völgyben és életkorát meghazudtoló repertoárral, 10 napon keresztül más és más estekkel-koncertekkel várja vendégeit. Délutánonként a Magyar Hobológiai Társaság IV. Vándor-Ló-Gyűlésének tudományos előadásai folynak.

Jazz és Irodalom Udvar

Mai magyar írók, irodalmi társaságok a Magyar Írószövetség meghívásában látogatnak a Völgybe. Az esténként megrendezésre kerülő koncerteken a magyar jazz legszínvonalasabb képviselői és fiatal tehetségei mutatkoznak be, közöttük a Dresch quartett és Hercsa Veronika - Gyémánt Bálint duó.

Kaláka Versudvar

A Kaláka Versudvar élőhely. Természetes élőhelye a verseknek, daloknak, szavaknak, dallamoknak, ritmusoknak, melyek vígan fickándoznak Tibor gazduram kőből rakott támfalai között, hiszen a lehető legjobban érzik magukat.

Blue sPot Café

A Blue sPot Café udvarában ismert hazai zenekarok a kortárs blues, blues-rock és rock alapú zenék interakcióját hallhatjuk: Néhány név a fellépők közül: Keith Richars Rock & Roll Circus, Jambalaya, Roy és Ádám, Pribojszki Mátyás, Ferenczi György és a Vadvirágok Blues Band.

Ősök háza

Taliándörögd legizgalmasabb helyszíne, a házigazda Illés Sándor plébános és az abszurd humor magyar királya Szőke András. Lesz ott zene, tánc, főzés és kenyérsütés, hagyományok és gyógynövények. Az idei vendég vidék a Rábaköz!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!