ellenőrzések

2017.12.06. 18:10

A Siónál is jártak és bírságoltak a halőrök

Mauthner Ilona, illusztráció: Shutterstock

A tavalyi évhez képest idén duplájára, 8 millió forintra nőtt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által jogszerűtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege. Pár hete többek között a Sió térségében milliós kárt okozó orvhalászat felszámolására irányult az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) tervszerű akciója – tájékoztatta lapunkat a Nébih sajtóosztálya.

Hazánkban a természetes vízi halállomány védelme, a piaci és élelmiszer-biztonság fenntarthatósága érdekében 2015. május 1-jétől a NÉBIH működteti az Állami Halőri Szolgálatot, mely állandó jelenlétet és ellenőrzést biztosít az ország halgazdálkodási vízterületein, a halértékesítő és feldolgozó helyeken, valamint a halételt forgalmazó vendéglátó egységekben. A 10 fős csoport 2015-ben több mint 7 ezer, tavaly 10 ezer, míg a idén az eddig több mint 15 ezer horgászt ellenőrzött. Idén a halőrök 480 esetben tapasztaltak szabálytalanságot, mintegy 80 további esetben lepleztek le orvhalászokat. Ezenkívül számtalanszor szedtek fel illegálisan lerakott halászeszközöket, varsákat, hálókat.

Idén ősszel a Tolna megyei Sió- csatorna és a Bács-Kiskun megyei Vajas-csatorna térségében a többmilliós kárt okozó orvhalászat felszámolására indítottak akciót. A halőrök a Vajas-csatorna térségében 10 illegálisan kihelyezett, jelöletlen varsát szedtek fel. A Sió menti ellenőrzések során 4 nagyobb jogsértéssel kapcsolatban intézkedtek, továbbá 2 illegálisan kihelyezett varsát távolítottak el a halőrök. A leggyakoribb jogsértés ebben a szezonban is a fogási napló vezetésének elmulasztása, a méreten aluli hal megtartása, valamint a darabszám-korlátozás megszegése volt. A kiszabott bírság esetenként változó mértékű, 30 ezer forinttól 250 ezer forintig terjedt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!