felújítás

2017.08.22. 18:15

Elkészült a felújítás második üteme

Felújították a bérlakásokat Dombóváron. Mára a munkálatok befejeződtek.

Hargitai Éva

A közelmúltban befejeződött a Pannónia utca 5. szám alatti húszlakásos önkormányzati ingatlan felújításának második üteme.

Szabó Loránd polgármester elmondta, hogy szigeteléssel látták el az épület keleti és nyugati oldalát, így a következő fűtési szezonban várhatóan alacsonyabb költségekkel kell számolni.

Tavaly a társasház függőfolyosóját újították fel, mivel az már balesetveszélyes volt. A statikai megerősítés során egy függönyfalat húztak fel az épületre, amely egyben zaj- és hőszigetelést is jelent. A későbbiekben a déli homlokzat felújítását, valamint a lépcsőház rekonstrukcióját szeretnék megoldani. Azt tervezik, hogy jövőre ezeket is megvalósítják.

Tigelmann Péter alpolgármester, a körzet képviselője hozzátette, hogy a mostani beruházás mintegy 3,5 millió forintba került. A költségeket az önkormányzati bérlakások bérleti díjából fedezte a város.

Dombóváron egyébként több mint kétszáz önkormányzati bérlakás van. Ezek fele szociális bérlakás, másik jelentős hányada piaci alapon bérbe adható lakás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!