Kék hírek, bulvár

2010.09.29. 20:00

Népes családjával fenyegette iskolástársait a „kiskirály"

Rettegésben tartotta iskolatársait az a fiatalkorú dombóvári diák, aki a tanév kezdetén került a Dombóvári Rendőrkapitányság látókörébe – mondta a TEOl.hu-nak Kitanics Zsuzsanna sajtóreferens.

R. T.

Hozzátette, az egyik közösségi portálon csak „kiskirály” néven ismert általános iskolai tanuló több iskolatársától is követelt rendszeresen kisebb összegeket vagy cigarettát. Követelésének nem egyszer ökölcsapásokkal és rúgásokkal adott nyomatékot.

Veréssel és népes családjával fenyegetőzött, így szerzett magának és barátjának kerékpárt is, ha éppen biciklizni támadt kedve. Azzal sem törődött, ha a bántalmazásnak több diáktársa is szemtanúja volt.

Igen agresszív, sokszor minden ok nélküli brutális magatartásának köszönhetően nem csak az osztálytársai, hanem más osztályokban tanulók is féltek tőle. Sem a pedagógusoknak, sem a rendőrségnek nem mertek szólni.

A 14 éves fiút eddig 3 rendbeli zsarolás bűntett elkövetésével gyanúsították meg a nyomozók. Kettőt fiatalkorú, egyet viszont gyermekkorú személy sérelmére követett el.

A büntetlen előéletű fiú szabadlábon védekezhet, tettéért 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik