Közlekedés

2025.04.22. 12:10

Halálos baleset húsvéthétfőn (fotók)

Alig pár napja számolt be a Bama.hu arról a sajnálatos esetről, amelyben két fiatal férfi veszítette életét Görcsöny és Pellérd közt, húsvéthétfőn ismét lesodródott egy autó az útról. A balesetben egy 44 éves férfi vesztette életét. A jármű eddig tisztázatlan okokból tért le az útról. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette a portál információit a halálos baleset kapcsán.

Egy 44 éves férfi vesztette életét Forrás: Bamosz Kft.

Mint arról beszámoltunk, ketten sérültek abban a balesetben, amely szintén húsvéthétfőn történt Szekszárd térségében, az 51369-es számú út 4-es kilométerszelvényénél, a Keselyűsi úton. Debreceniné Farkas Edittől, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, két autó ütközött össze úgy, hogy az egyik kanyarodni kívánt, egy mögötte haladó kocsi sofőrje viszont előzésbe kezdett. Mind a két járműben hárman-hárman utaztak. 

És bár a helyszínre mentőhelikopter is érkezett, szerencsére senkit nem vitt kórházba. Azok közül, akik abban az autóban utaztak, amelyet az előzésbe kezdett kocsi az árokba lökött, ketten könnyebben sérültek az eddigi információk szerint.

A teljes írást és a további fotókat a BAMA.hu oldalon találja!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!