Zaklatta feleségét

2019.05.14. 11:30

Engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket

Egy férfi féltékenységében rendre zaklatta feleségét, aki tartott is tőle, mert tudta, hogy fegyvere van. A férfit lőfegyverrel visszaélés és zaklatás miatt elítélte a bíróság.

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés és a házastársa ellen elkövetett zaklatás miatt egy év szabadságvesztésre – egy évre felfüggesztve – ítélt egy 61 éves, büntetlen előéletű férfit a Dombóvári Járásbíróság. Meg kell fizetnie kicsivel több mint 214 ezer forint bűnügyi költséget. Az ítélet jogerős, számolt be dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője.

A vádlott legalább hat évvel ezelőtt egy ismerősétől kapott egy revolvert, valamint két dobozban 133 töltényt. A lőfegyver megszerzéséhez, tartáshoz azonban nem volt hatósági engedélye. Az is bebizonyosodott, hogy a fegyvert legalább kétszer használta is, de ezzel nem idézett elő veszélyhelyzetet. A szakértő szerint a fegyverből leadott lövés még akkor is csak kivételes esetben alkalmas emberi élet kioltására, ha a lövedék létfontosságú szervet ér.

A vádlott és a sértett több évtizede házasok, de kapcsolatuk 2018 júliusa és novembere között a férfi féltékenykedése és italozása miatt átmenetileg megromlott. Ezen idő alatt a férfi rendszeresen fenyegette, háborgatta a feleségét, ami az asszonyban komoly félelmet keltett. A válópert is megindították, de azt később megszüntették, a házaspár ugyanis időközben kibékült.

A tárgyaláson elhangzott, a férfi tudta, hogy van a padlásukon két acélmagvas lövedékkel szerelt gépkarabély-töltény is, mert nagyjából tíz évvel ezelőtt megtalálta. A felesége által elrejtett lőszerek tartására sem volt engedélyük, ráadásul az acélmagvas lövedék birtoklása nem is engedélyezhető. Az asszonyt a lövedék elrejtéséért az ügyészség megrovásban részesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában